Szinte nincs olyan terület, ahol meg lehetne állítani Emmanuel Macront. Az általa elképzelt reform intézkedéseket sorra hatja végre a kormány, és ez idáig a társadalmi ellenállás elhanyagolható volt, amely egyrészről visszavezethető a francia szakszervezetek fregmentációjára és az erős ellenzék hiányára. Azonban van egy terület, amelyre nem szentel kellő figyelmet, holott már a választások során is látható volt, hogy a legnagyobb veszély onnan érkezhet a jövőben. Ez nem más mint a francia vidék (azaz a nagy francia metropoliszokon kívüli területek).

A L’Opinion liberális napilap szerint ugyanis egyre több vidéki képviselőnek kezd elege lenni abból, hogy a köztársasági elnök egyáltalán nem hallgatja meg a kéréseiket, és nem is érdekli a vidék gondja. A helyzet súlyosságát jól mutatja az is, hogy nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem a kormánypártiak is kikeltek Emmanuel Macron vidékkel szemben tanúsított viselkedése ellen. A francia elnök és a vidéki képviselők közötti szakadékot jól mutatja az előbbi április közepén a Vogézekbe tett látogatása is. Az elnök szinte mindenkivel találkozott: együtt ebédelt egy helyi kisváros néhány szerencsés kiskereskedőjével, kiment parolázni az éppen tüntető vasutasokkal. (A nép közzé való leereszkedés és a tüntetők kioktatása egyébként az egyik kedvenc tevékenysége az elnöknek, amely egyrészről dicsérendő, hogy felvállalja a közvetlen konfliktusokat, másrészről azonban valamelyest arcpirító is, hiszen a köztársasági elnök Franciaország legjobb egyetemeit végezte, így nyilván sokkal felkészültebb vitapartner, mint egy vasutas, vagy egy egyszerű gyári munkás.) Azonban a helyi képviselőkkel, legyenek azok ellenzékiek vagy kormánypártiak nem volt hajlandó találkozni, amely sokaknál kiverte a biztosítékot.

Gyülekeznek a viharfelhők - Vidékfejlesztési stratégia nélkül a francia kormány

További problémát jelent, hogy a legfontosabb vidéket érintő intézkedések, úgymint a városfejlesztési tervek és a vidéket érintő reformok, végrehajtása elakadt. Egyes vélemények szerint erre azért kerülhet sor, mert Emmanuel Macron egyszerűen nem tudja, és nem is tudhatja, hogyan működik a helyi szintű politika, hiszen az elnöki választáson kívül, semmilyen helyhatósági választáson nem indult, így nem is ismerheti a helyi képviselőség fontosságát. Másrészt az összes döntéshozatal központosítva lett, szinte semmilyen egyéni indítványt nem fogadnak el, így míg a kormánypárti képviselők is falakba ütköznek, ugyanis a technokrácia teljes mértékben hatalmába kerítette az államot, és csak a kabinet által kigondolt reformokat hajlandóak végrehajtani. Egyes kormánypárti képviselők szerint az elnök hozzáállása a vidék problémáihoz sok esetben magakadályozza azt is, hogy egyes jobb vagy baloldali politikusok csatlakozzanak az elnök pártjához.

Holott Emmanuel Macronnak érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítania a vidéki területekre. Ugyanis ha megnézzük a francia elnökválasztások első fordulójának az eredményét – amely legjobban képezi le az egyes pártok támogatottságát - jól látható, hogy míg a nagyvárosokban Emmanuel Macron, addig a vidéki régiókban Francois Fillon, konzervatív jelölt mellett elsősorban Marine Le Pen és pártja a Nemzeti Front tarolt. Elemzések továbbá kimutatják azt is, hogy ha távolodunk a nagyvárosok központjaitól, úgy nő rohamosan a populista párt választói támogatottsága. Nem beszélve arról, hogy ezen lakosság nagy része – sok tévhittel ellentétben – nem idősödő nyugdíjas, ellenkezőleg, elsősorban a fiatalok vannak túlsúlyban. Ezt erősíti, hogy Marine Le Pen pártja - a szélső baloldali France Insoumise alakulat mellett - a legnépszerűbb a fiatalok körében, ami jó néhány évtizedre biztos szavazóbázist jelent számára.

A vidék és város közötti ellentétre már több kutató is felhívta a figyelmet, közülük is a legismertebb Christophe Guilluy geográfus, aki kutató munkái során találkozott a francia vidék és a városok közötti mérhetetlen szakadékkal. A szerző megjegyzi, hogy az igaz, hogy a városi és a vidéki életmód mindig eltérő volt, de még is voltak közös csoport-identitások, így a nemzet mellett például a nagy városokban és a vidéken is egészen a 2000-es évekig jelentős munkásság élt, ami szintén egy csoportidentitást adott számukra. Azonban az 1980-as évektől kezdve a városok teljes mértékben a szolgáltatási szektor és a kutatás fejlesztés központjaivá váltak, így a munkásosztály kikopott a metropoliszokból, miközben az egykori munkásnegyedekbe a kreatív iparban dolgozó, középosztálybeli fiatalok költöztek. De a munkásréteg sem szűnt meg, hanem kiszorultak a külvárosok peremterületeire, teljesen eltávolodva a szolgáltatási és döntéshozatali központoktól. Az ipari szektor leépülése miatt a vidéki zónákban is már csak nyomokban találhatunk ipari üzemeket, így az ott lakóknak, sok esetben a segély, az alkalmi munka vagy a több órás ingázás marad, miközben a reálkeresetük is csak kis mértékben nőtt az elmúlt évtizedekben, szemben a városi középosztállyal, akiknek a jövedelme folyamatosan emelkedett. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a vidéki régiókban csökkent a szolgáltatások minősége és száma, akadozik az orvosi ellátás és bezárnak a boltok is. Jó példa erre a The New York Times tavalyi tudósítása Albi városáról, amely bemutatja, hogy ürült ki és épült le a francia kisváros központja és vált szellemvárossá. (Természetesen a vidék leépítésében nagy szerepet kapnak pl. a kereskedelmi láncok, melyek szintén hozzájárulnak a belvárosok leépüléséhez, hiszen a kisboltok nem bírják az árversenyt és bezárnak. A problémára több francia szociológus is felhívja a figyelmet. Erre a magyar kormánynak is ügyelnie kellene, hiszen hasonló folyamatok zajlanak Magyarországon is.)

Az utolsó kapcsolja le a villanyt - Albi kiüresedett belvárosa  

A problémára a nagyvárosba költözés sem nyújt megoldást, mivel az albérlet- és a lakás árak az egyszerű munkások és alsó középosztály számára megfizethetetlenek. Lehetőség lenne még a közvetlen külvárosokba költözésre is, azok azonban nagymértékben slumosodtak. Így maradnak a periférikus zónák, ami együtt jár a több órás ingázással.

Míg a vidék folyamatosan leépült addig a városok egyre meghatározóbakká váltak a gazdaság és a kultúra terén, és a nagy francia metropoliszokban kialakult egy globális középosztály, amely szokásai közelebb állnak egy New York-i vagy egy londoni városlakó mentalitásához, mint az alig 100 km-re élő francia kisvárosi vagy falusi honfitársáéhoz. Ez még tovább növeli a két régió közötti szakadékot, ami nagy mértékben leképeződik a választások eredményeiben.

A francia kabinetnek minél hamarabb megoldást kellene találni a vidéki régiók gondjaira, azonban a most bevezetett reformok egyelőre nem abba az irányba mutatnak, hogy azok orvosolnák ezen régiók gondjait. Mindez azonban csak még jobban a Nemzeti Front malmára hajtja a vizet, amelyik népszerűsége a választási vereség dacára sem csökkent.