Párizsból, szeretettel!

Végülis ki szavaz a Nemzeti Frontra?

A Nemzeti Front szociológiai összetétele, azaz az elmúlt 30 év kudarca

2017. április 02. - Sztenikó Rezső Frigyes.

Már nincs egy hónap sem a francia köztársasági elnöki választások első fordulóijáig, de még így sem lehet biztos győztest hirdetni. Egy biztos a Nemzeti Front probléma nélük fogja abszolválni az első fordulót, így biztos helye van a választások második körében. Erre szinte mérget lehet venni, amit jól mutat az is, hogy a szélső jobboldali párt választói a leghatározottabbak a döntésüket tekintve, így jöhet, bármi szinte biztos, hogy elmennek szavazni a Nemzeti Frontra.

Azonban biztos sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon kik azok, mely az a társadalmi réteg, akik a Nemzeti Frontot támogatják? És mi a legfőbb motivációja ezeknek a választóknak, hogy a szélső jobboldali pártra adják a szavazatukat? 

A kérdést természetesen nem csak Önök hanem sok kutató is feltette már, akik ha nem is minden esetben a Nemzeti Front szavazókat keresték, de sok esetben ott kötöttek ki. A téma legnagyobb kutatója Christophe Guilluy geográfus, aki a társadalom földrajzi vetületeivel foglalkozik 2000 óta több kötetben (Francia törésvonalak, A perifériára szorult Franciaország, Franciaország alkonya) dolgozta fel a francia társdalomban meghúzódó törésvonalakat. Így elemzései szerint a társadalomban megtalálhatunk egy úgynevezett perifériára szorult réteget, akik főként az egykori munkásréteg dolgozói közül kerülnek ki. Guilluy szerint, ez a társadalmi csoport veszélybe érzi magát a határok megnyitása, a termékek és a szolgáltatások szabad áramlása miatt, amit a mindenkori kormányzatok sem kérdőjeleznek meg, s így ezen perifériára szorult emberek számára a globalizáció nem jelent mást, mint a(z) (ipari) munkahelyek elvesztését és a bevándorlók számának növekedését.

nemzeti_front_le_pen.jpg

A francia társadalomban végbemenő változások nagyságrendileg 30 évvel ezelőtt kezdődtek, amikor is az ipari szektor látványosan kezdett visszaszorulni. A jelenség főként a vidéki közép- és kisvárosokat, illetve a nagyvárosok szélesebb körű agglomerációját érintette, ahol a gyárbezárások miatt jelentősen csökkent a munkahelyek száma. Az ipar visszaszorulását jól mutatja, hogy az elmúlt 25 évben nagyságrendileg 1,4 millió munkahely szűnt meg a szekunder szektorban. Az iparosítás visszaszorulása egyrészről arra vezethető vissza, hogy Franciaországban – szemben Németországgal – nem történt meg az kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a 1990-es és 2000-es évek folyamán, így a 2008-as világválság még nehezebb helyzetbe hozta e vállalkozásokat és a kisüzemek nagy része megszűnt. Másrészről azonban a nagyvállalatok jelentős része az évek folyamán az alacsonyabb költségvonzatú országokba helyezte át a termelését, ami szintén jelentősen hozzájárult a szekunder szektor munkahelyeinek csökkenéséhez. A munkahelyek megszűnése jelentős mértékben növelte az állástalanok számát és a csalódott, munkanélküli választók az elmúlt évek kormányainak tulajdonítják az elhibázott gazdaságpolitikai megoldásokat. Így nem véletlen, hogy a munkanélküliség által leginkább sújtott régiókban a legnagyobb a radikális változást kívánó, Nemzeti Frontra szavazók aránya.

Az iparosodás visszaszorulásával párhuzamosan a tercier szektor jelentősége egyre inkább bővült a gazdaságon belül, amit a 2008-as világválság, főként a digitalizáció térnyerése még jobban felgyorsított. Az egykori ipari zónák azonban teljesen kimaradtak a fejlődésből, ugyanis az Uber, az Airbnb, illetve az egyéb modern digitális megoldásokra alapuló vállalkozások elkerülik e régiókat, továbbá a szálloda-és a szórakoztatóipar is főként a nagyvárosokba koncentrálódik (leszámítva egy-egy turisztikai térséget).

A periférikus megyék városaiban nemcsak a munkahelyek szűnnek meg, hanem a helyi állami vagy magánszolgáltatások is folyamatosan leépülnek, eltűnnek. Ez főként a nagy alapterületű bevásárlóközpontok elterjedésének köszönhető, ami idővel teljesen ellehetetlenítette a helyi kiskereskedelmet, így a városközpontok kiüresednek, s a vidéki lakosság kitaszítottság érzése tovább nőtt. Mindezt tovább gyorsítja, hogy az állami szolgáltatások nagy része is, úgymint posta, óvoda, iskola is egyre inkább eltűnik, ami a kitaszítottság érzését tovább növeli. Mindezt jól mutatja az amerikai New York Times tudósítása a francia Albi városából, ahol a kiskereskedelem teljesen leépült, s egy üres belváros maradt helyette. A fenti folyamat az Ifop jelentése szerint jelentős mértékben hozzájárult a Nemzeti Front megerősödéséhez. Az elemzésük szerint a 2014-es uniós parlamenti választások eredményei szerint azokban a kisvárosokban és falvakban, ahol egyetlen egy kereskedelmi egység sincs a választók 31,8%-a a Nemzeti Frontra adta a szavazatát, míg ott, ahol legalább 8 vagy 9 szolgáltatás található, a szavazatok 25,6%-kát kapta a szélsőjobboldali jelölt.

A metropoliszok és a vidék párhuzamos gazdasági fejlődése mellett társadalmi átalakulás is végbement a francia társadalomban az elmúlt 20-30 évben, ami szintén magyarázatul szolgál a Nemzeti Front magas választói támogatottságának. A vidéki lakosság ugyanis kevésbé vagy szinte egyáltalán nem részesedett a globalizáció sikereiből, sőt inkább annak árnyoldalaival találkozott. A városokban viszont kialakult egy úgynevezett globalizált városi polgárság. Matthieu Quiret, a Les Echos lap Collectivités locales rovatának munkatársa szerint az egyes metropoliszok és nagyvárosok lakosai kulturálisan sokkal közelebb kerültek a világ más nagyvárosaiban élő polgárokhoz, mint a saját nemzetük polgáraihoz. Eközben a lakosság többi része, főként az alacsony bérekkel rendelkező munkásosztály, illetve az alkalmazotti réteg egyre inkább a társadalom perifériájára szorult. Christophe Guilluy francia földrajztudós számításai szerint a 36 ezer francia önkormányzatból nagyság rendileg 34 ezer teljesen a perifériára került, ami a lakosság 60%-át jelenti. Így talán nem meglepő, hogy a Nemzeti Front egy sikeres kampánnyal könnyen maga köré tudta gyűjteni ezen csalódott, s a társadalom szövetéből kitaszított embereket.

Mit ajánl Marine Le Pen?

A Nemzeti Front gazdasági programja

Marine Le Pen hónapok óta vezeti a választási statisztikákat, s szinte biztosan első helyezettként fog végezni a választások első fordulójában (Igaz, a legújabb közvélemény kutatások, már Emmanuel Macron előnyét prognosztizálják). Azt tudjuk, hogy Marine Le Pen főleg az elit elutasítására építi a kampányát, azonban kérdés, hogy ha esetleg hatalomra kerül, akkor vajon milyen gazdasági megoldásokat tud felmutatni a választók számára. Így érdemes egy pillantást vetni, hogy mire számíthatnak a franciák, s az európaiak abban az esetben, ha a Nemzeti Front jelöltjét választják meg elnöknek.

le_pen_francia_valasztas.jpg
Forrás: Dreuz.info

Marine Le Pen programjában a legfőbb cél a nemzeti szuverenitás visszaállítása, amit monetáris, törvényhozási, területi és gazdasági téren is megszeretne erősíteni. Ebből következik, hogy megkérdőjelezi Franciaország uniós tagságát, így az ország szuverenitásának a visszaállítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezne a jelenleg hatályban lévő uniós szerződések módosításáról, majd népszavazás útján döntene Franciaország tagságáról. Az unióval folytatott tárgyalások során a fő cél az lenne, hogy olyan közös európai programban állapodjanak meg a felek, mely tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást, így Franciaország függetlenségét.

A programjának egyik fő eleme a nemzeti valutához, a frankhoz való visszatérés, igaz ez nem biztos, hogy az euróval való teljes szakítást jelentené, hiszen a jelenlegi közvélemény kutatások szerint a lakosság 68%-a támogatja a közös fizetőeszközt. Így, míg Le Pen programjában a nemzeti valutához való visszatérés szerepel, addig a sajtóban már egy közösségi valuta létrehozását irányozta elő Marine Le Pen, ami leginkább az 1979 és 1999 között létező ECU-nak felelne meg. Így, Marine Le Pen elképzelései szerint egyszerre őrizné meg a nemzeti szuverenitást a monetáris politika terén, illetve a közös valutából fakadó előnyöket. Az elemzők szerint azonban egy ehhez hasonló rendszerhez való visszatérés szintén jelentős mértékben csökkentené a nemzeti szuverenitást a monetáris politika terén, hiszen a döntések során figyelembe kellene venni az euróval szembeni árfolyam alakulását is, s esetleges eltérés esetén azonnal be kellene avatkozni. Mindez jelentős mértékben szűkítené a francia monetáris politika mozgásterét.

A francia frankhoz való végleges visszatérés egyébként a Nemzeti Front szerint lehetőséget nyújtana arra, hogy a jegybank közvetlenül finanszírozza az államadósságot, mellyel a korlátlan pénznyomtatásnak adna lehetőséget. Igaz, az új frank nagyarányú leértékelődése – elemzők szerint nagyságrendileg 30%-os -, a kamatlábak elszabadulása és a nemzetközi hitelezői bizalom elvesztése miatt, a megnövekvő francia államadósságot csak ily módon tudná kezelni a kormány. Azonban a pénznyomtatás, s az államadósság e módon történő finanszírozása nagyarányú inflációs kockázatot rejt magában.

Gazdaságpolitika terén előtérbe helyezné a hazai vállalatok védelmét, melyet egy úgynevezett „intelligens” protekcionizmus keretein belül valósítana meg. Így egyrészről a nemzeti valuta visszaállításával és annak leértékelésével előnybe hozná a francia vállalatokat, továbbá az import termékekre további 3%-os import vámot vetne ki. A francia állam részéről növelné a hazai vállalatok felé irányuló megrendeléseket, továbbá a stratégiailag fontos iparágakat államosítana, ezzel védené meg őket a külföldi befektetőktől. A Nemzeti Front a kutatás és fejlesztési kiadásokat 30%-kal növelné, illetve kötelezné a nagy francia vállalatokat Innovációs Alap létrehozására azzal a céllal, hogy elősegítsék a kkv-ék fejlődését. A hazai munkavállalók védelme érdekében a vállalatok által alkalmazott külföldi munkavállalókra speciális foglalkoztatási adót vetne ki.

A költségvetés politika terén nagyarányú adócsökkentést irányozna elő. Így csökkentené a jövedelemadót, a lakhatási adót, a közjegyzői díjakat, továbbá a társasági adót is a jelenlegi 33%-ról 24%-ra mérsékelné. A hadikiadásokat a GDP 1,8%-ról egészen 3%-ig emelné, továbbá növelné a rendőrség létszámát is. Ezek mellett növelné a munkások és a kisnyugdíjasok vásárlóerejét havonta nagyságrendileg 80 euróval. Végül pedig átvizsgálná és emelné a szociális kiadások nagyságát. A jelöltnek mindezen intézkedésekkel a fő célja az, hogy elősegítse a vásárlóerő növekedését. Az elemzések szerint a Nemzeti Front intézkedései 85 milliárd euró többlet kiadást jelentene a költségvetés számára. A költségvetési kiadásokat az importvámból befolyó adóból (15 milliárd euró), a külföldi munkavállalók megadóztatásából (2 milliárd euró), továbbá a társadalombiztosítási rendszer reformjából, az adócsalás visszaszorításából, az Európai Unió számára befizetett hozzájárulások megszűnéséből, a bevándorlás okozta költségek mérsékléséből, valamint az intézményi reformok által nyert megtakarításokból finanszírozná.

Marine Le Pen programjában nem részletezi, hogy pontosan mit kezdene az államadóssággal, ellenben a költségvetési hiányt 2019-re a GDP 3%-áig csökkentené, s az öt éves elnöki ciklusának a végére az 1,3%-ot szeretné elérni. Mindezt főként arra a hipotézisre építi, miszerint a francia gazdaság 2018-ban 2%-kal, 2021-ig pedig éves 2,5%-kal fog bővülni. Kérdés azonban, hogy a frankhoz való visszatérés mekkora gazdasági sokkot fog jelenteni az országnak, illetve az egyes protekcionista lépésekre miként reagálnak a partnergazdaságok.Így a 2%-os gazdasági növekedés is fenntartásokkal kezelendő. Az biztos, hogy a Nemzeti Front esetleges hatalomra kerülésével egy bizonytalan korszak venné kezdetét a gazdaságpolitika terén.

Albi, ahol minden sarkon tök terem

Hagyjunk fel most kicsit a politizálással – az úgyis megfekszi az ember gyomrát - és evezzünk át a gazdaság területére, amiben ha Franciaország nem is jeleskedik manapság, de sok figyelemreméltó példát tud felmutatni az együttműködés és a fenntartható fejlődés terén.

albi_gyumolcs.jpg
Albi városa madártávlatból - Váltanának, Forrás: Le Figaro

Így, ha valaki a festői dél-franciaországi Albi városába jár, ne ijedjen meg attól, ha léptem nyomon paradicsom vagy paprika tövekbe, esetleg egy fej karfiolba botlik a város utcáin vagy épp a híres katedrális mellett. A főként Toulouse-Lautrec festő szülőhelyeként ismert 51 ezer fős város vezetése ugyanis ambiciózus tervet tűzött ki maga el 2016-ban: a városnak 2020-ra önellátónak kell lennie élelmiszer ellátás tekintetében. A városvezetők szerint abnormális az, hogy a világ minden részéről érkező termékeket fogyasztunk, miközben a térséget körbe veszi a termékeny föld, továbbá egy-egy élelmiszer válság folyamán az élelmiszer ellátás sem biztosított öt napnál tovább a város lakosai számára.

Így a városvezetés kezébe vette a dolgokat, s a legfiatalabb generációtól kezdve a nyugdíjasokig mindenkit megpróbál bevonni a kezdeményezésbe. Első lépésként egy 73 hektár nagyságú, alig néhány percre lévő önkormányzati tulajdonú termőföldet vontak be a programba, melyet az első két évben ingyen, utána évi 80 euró fejében adtak ki termelők számára, akik meghatározott szabályok szerint (pl. csak biotermékeket termelhetnek) művelhetik be a kapott parcellát. A megtermelt zöldséget, gyümölcsöt csak helyi lakosoknak adhatják el. Ha esetleg többlet keletkezik, azt a városi menza vásárolja fel.

albi_csaladi_kert.jpg

Újra művelésbe vonták - Egy családi zöldséges kert Albiban (Forrás: Albi)

Második lépésként a város flaszterét vonták be a termelésbe, s így ahol azt a környezet lehetővé tette zöldségesládákat helyeztek el, gyümölcsfákat ültettek. Így lassan az ablakba tett muskátlik mellett megjelentek a tökök, karfiolok, répák. Az utcasarkokon, tereken vagy egy nagyobb alma vagy körtefa kínálja piros termését a város parkjában. A növényeket a falubeliek nevelik, s bárki szabadon vehet az így termesztett termékekből.

A következő lépés a parlagon heverő vagy gyepszőnyeggel felszórt kertek termelésbe való újbóli bevonása volt. Ez lehetőséget ad a nehéz körülmények között élőknek arra, hogy megtermeljék a zöldség és gyümölcs szükségletük egy részét, ezzel csökkentve a napi kiadásaikat. Ezek mellett a klasszikus mezőgazdasági termelőket is be szeretnék vonni a projektbe, meggyőzve őket, hogy termékeik egy részét ne a nagy élelmiszervállalatok felé értékesítsék, hanem inkább helyi szinten adják el. Igaz, a városvezetés szerint egyelőre nehéz lesz meggyőzni őket. További kihívás a kereskedelmi láncok megnyerése, hogy a városban lévő boltjaik polcaira a környékben termelt áruk kerüljenek fel. Egyelőre ez sem megy könnyen, igaz a város központjában működő áruház lánc engedett, s aki akar az már vehet, egy igazi hazait.

Azonban nemcsak kertek építésével van kikövezve az önfenntartás felé vezető ösvény, hanem a lakosság gondolkodását is formálni kell. Így az iskolákban és óvodákban kis zöldségkerteket alakítottak ki, melyet a gyerekek művelnek. A munkát tanárok és a szülők mellett szakértők is segítik, akiket főként a nemzetközi mozgalom, a „Les Incroyables Comestibles” szolgáltat a város számára. Ezzel a fiatalok számára akarják tudósítani, hogy mikor melyik gyümölcsnek, zöldségnek van szezonja, illetve, hogy a helyben megtermelt élelmiszerek sokkal hasznosabbak, sőt esetleg még ízesebbek és egészségesebbek is, mint az ország más részéről vagy esetleg külföldről érkező termékek.

A város egyik képviselője, Jean-Michel Bouat bevallja, hogy feltehetően nem fog sikerülni a teljes önellátás elérése 2020-ra hiszen például sertés húsból nincs elegendő, de például tejtermékek terén már kielégítő mennyiséget termelnek a környékbeli gazdák. Így, ha némi keserű szájízzel is zárják a négy éves mandátumukat, nem szomorodnak el a város honatyái, hiszen már az is elégedettséggel tölti el őket, hogy négy éves mandátumok folyamán tudták formálni a város lakosainak fogyasztási szokásait.

Emmanuel Macron, Marine Le Pen legnagyobb kihívója

Februát 4-én tartották Lyonban az En Marche! Mozgalom nagygyűlését, ahol a mozgalom (politikai párt...) elnöke Emmanuel Macron tartott, szokásához híven dinamikus, már-már Sarkozy-t idéző mozgósító szónoklatot. Több, mint 10 ezer ember volt rá kíváncsi, ami még egy éve nem létező párttól nem kis eredmény. Több közvélemény kutatás szerint Emmanuel Macron lesz Marine Le Pen kihívója az április végén tartandó elnökválasztások során, miután a konzervatív jelölt, Francois Fillon belebonyolódott a felesége körül kialakult korrupciós botrányba.

Így sokan az egykori gazdasági miniszterbe látják a francia politika, sőt egész Franciaország megváltóját. Fiatal, dinamikus, s mivel csupán 2014 óta van a politika első vonalában, így személye sem használódott még el. Így az általa képviselt balközép politikának szinte biztos útja van a győzelem felé, s így akárcsak Kanadában, egy multikulturalizmust, s a nyitott társadalmat előtérbe helyező, a piaci liberalizmust s, így a globalizmust támogató elnöke lehet Franciaországnak. Nem véletlen, hogy sok neves üzletember, az egykori IMF vezér Dominique Strauss-Kahn tanácsadói köre is felsorakozott mögé, kiegészülvén a különböző szakértőkkel, akik az elmúlt húsz-harminc év politikájában nagy szerepet kaptak. Így megtalálhatjuk többek között Jacques Attali közgazdászt, Francois Mitterand egykori gazdasági tanácsadóját, Jean Pisany Ferry-t a brüsszeli Brugel Intézet és a FranceStratégie egykori igazgatóját is.

2048x1536-fit_emmanuel-macron-lyon-4-fevrier-2017.jpg

Emmanuel Macron Lyonban az En Marche! mozgalom kampányrendezvényén

A kérdés azonban az, hogy vajon Emmanul Macron valóban szeplőtlen-e, s kívülről tört be a politikai elitbe, így valóban tiszta kezekkel tud-e a nép elé állni? Továbbá az általa véghez vitt gazdaság politikai intézkedések kedvezően hatottak-e Franciaországra?

Az, hogy mennyire kívülről érkezett már régóta vita tárgya, de még a Szocialista Párton belül is többen úgy vélik, hogy Emmaneul Macron, maga a megtestesült elit. Párizs legjobb felsőoktatási intézményben, az ENA-n végzett, ahonnan a legbefolyásosabb üzletemberek, politikusok, illetve hivatalnokok kerülnek ki. Néhány évet lehúzott a Rotschild Bankban (amit a baloldalon többen a szemére hánynak), nem sokkal később a Jacques Attali által vezetett gazdasági bizottságban folytatta, majd a szocialisták kormányra kerülése után a jelenlegi köztársasági elnök mellett dolgozott, mint tanácsadó, ahonnan az egykori miniszterelnök, Manuel Valls javaslatára választották meg gazdasági miniszternek. Így nem véletlen, hogy többen a szocialisták közül árulónak tartják, hiszen a saját politikai pályáját előtérbe helyezve lépett ki a kormányból, s jelentette be indulását a választásokon.

Sokakban az is kérdést vet fel, hogy vajon miből finanszírozta a párt megalapítását? Így például egy könyvben az újságírók azt boncolgatják, hogy miképpen használta fel a gazdasági minisztérium reprezentációs feladatokra félretett büdzséjének a 80%-át a saját kampányának a finanszírozására. Természetesen Emmanul Macron tagadta, hogy egy eurót is felhasznált volna az állami pénzből, meg amúgy is, az ügyészség ezzel kapcsolatban nem indított nyomozást... Kár is róla beszélni.

Habár többeket érdekel, hogy a semmiből vajon hogyan tudott egy ilyen rendkívül jól működő kampánygépezetet kiépíteni, nem beszélve a nagyszabású kampányrendezvényekről. Állítása szerint a támogatók által összedobott néhány 100 eurós összegből sikerült mindez.

De ami még ennél is fontosabb, hogy Emmanul Macron dacára a dinamizmusának, s messianisztikus szerepvállalásának, kevés szó esik a minisztersége idején általa végbe vitt gazdasági eredményekről, holott ez az amiről igazán meg lehetne ítélni, hogy mi várható Franciaországban az elnöksége idején.

Márpedig sok pozitívumot nem tud felmutatni. Egyrészről, a francia gazdasági növekedése a legújabb adatok szerint 1,1%, holott 2014 óta végbe vitt, több liberalizációs reformot tartalmazó Macron I. törvény csomagtól többen – köztük maga Macron is - a gazdaság felpörgetését várták, ami nem következett be. Még nagyobb probléma, hogy munkanélküliség terén sem sikerült eredményt elérni, holott a kormány részben keresztül vitte, a sajtó szerint Emmanuel Macron által inspirált munkaügyi reformot. Aminek az eredménye 4,5 millió munkanélküli, holott mikor Francois Hollande a köztársasági székbe ült még „csak” 3,8 millió volt az állástalanok száma, ami nem más jelent mint öt év alatt havonta 12.100 fő vesztette el a munkáját. Mindehhez hozzá kell adni további néhány százezer embert, akik jelenleg az állami szubvencióknak köszönhetően dolgoznak. A számuk eléri 1,71 millió főt. Így ha ezen munkavállalókat is hozzáadjuk – hiszen a munkahelyek nem a piaci konjunktúra által, hanem állami szubvenciónak köszönhetően jöttek létre – akkor a munkanélküliek vagy hátrányos helyzetben élők száma eléri a 6,2 millió főt. (Igaz, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a munkanélküliség már Francois Fillon miniszterelnöksége alatt is emelkedett, szóval ő sem lehet maradéktalanul elégedett önmagával.)

Igaz, a digitális gazdaság terén jelentős előrelépést tudott elérni köszönhetően a FrenchTech kezdeményezésnek, ami azonban főként a magasan képzettek számára létrehozott kezdeményezés. Emellett egyes piaci liberalizációs döntéseivel is sikerült több helyen, mint például a távolsági busz közlekedés eredményeket elérni. Habár Thomas Piketty szerint nem a néhány buszsofőr fogja megfordítani a munkanélküliségi görbe meredekségét, s amúgy is a beígért 22 ezer munkahely helyett csupán 1400 jött létre.

Több szó, mint száz, Emmanuel Macron eddig sem hozta le a csillagokat az égről, s főként a kis pénzű emberek, a munkásosztály, s az alsó középosztály egzisztenciája került leginkább veszélybe minisztersége idején, ami még inkább a Nemzeti Front malmára hajtotta a vizet. Egy szóval érdemes helyén kezelni az ifjú titán eddigi eredményeit...

A Nemzeti Front kikövezett útja a hatalomba

Az elveszett munkásosztály nyomában

A Brexit és Donald Trump győzelmével a tavalyi év meglehetősen felbolygatta a világpolitika eddigi állóvizét, s az emberek nagy része bizakodik, hogy ezek után már nem lehet rosszabb. Holott igen! A 2017-ben tartandó francia elnökválasztás ugyanis jelentős „meglepetést” hozhat, ha Marine Le Pennek és pártjának, a Nemzeti Frontnak sikerül megnyerni a választások mindkét fordulóját.

De tényleg meglepetésnek számítana a populista párt győzelme? Egyesek szerint nem igazán. Így van ezzel a geográfus Christophe Guilluy, aki a tavaly megjelent könyvében, a Le Crépuscule de la France d`en haut-ban (Franciaország alkonya a magasban) vett látleletet a francia társadalomról.

Igaz, Guilluy nem először figyelmezteti az értelmiségi és a politikai elitet, hogy komoly törésvonalak húzódnak meg a francia társadalomban, amelyek bármikor felrobbanhatnak. Így már a 2013-ban megjelent, Fracture francaises-ben (Francia törések) és a 2014-ben kiadott La France périphérique. Comment on a sacrifié les classes populaires-ben (Periférikus Franciaország. Hogyan áldoztuk fel a munkásosztályt) is kongatta a vészharangot.

Guilluy szerint régebben a munkásosztály, s az alsó középosztály mind gazdasági, mind társadalmi, mind politikai értelemben integráns részét képezte a francia társadalomnak, így a nehéz munkakörülmények ellenére is az akkori gazdasági modell részei voltak. Nagy részük az akkori kulturális és politikai központokban, az iparvárosokban élt. Azonban az elmúlt évtizedekben a munkás osztály egyre inkább háttérbe szorult, gazdasági szerepe csökkent, s kiszorultak a nagy városokból. Mindez nem valami összeesküvés eredménye, egyszerűen a szabad piac törvényei miatt már nem volt rájuk szükség, s helyüket átvette a tehetősebb, magasan képzett középosztály, akik – főként a szocialisták számára – az egyik legnagyobb szavazó bázist jelentik. Így a munkás osztály látszólag kivonult a társadalomból.

renault_sztrajk.jpg

 Sztrájkolnak a munkások a Renault gyárában valamikor az 50-es években. Eltűntek?

De csak látszólag, ugyanis a vidéki kis- és középvárosokban, falvakban, külvárosokban az egykori munkásosztály továbbra is jelen van, igaz valós politikai képviselet nélkül. A helyzetet, s így a munkásosztály kiszolgáltatottság érzését tovább rontja, hogy az eddigi kis- és középvárosok szerepe is kezd egyre inkább háttérbe szorulni. Egyrészről ugyanis az ott lakók elköltöznek magas jövedelem reménybe a nagy városokba, másrészről a csökkenő fogyasztás miatt a városközpontok is kiüresednek, ami rontja a szolgáltatások színvonalát.

Azonban a külvárosokba szoruló, illetve az egyre inkább elszegényedő munkásosztály nemcsak egzisztenciálisan került veszélybe, hanem indentitását is veszélybe érzi. A fokozódó bevándorlás ugyanis azt a képzetet (?) adja a nekik, hogy kisebbségbe kerülnek a saját társadalmukban. Mindezt jól mutatja az Ipsos által végzett közvélemény kutatás is, ami szerint a franciák 70%-a gondolja azt, hogy túl sok a külföldi, míg 60%-a, hogy már nem érzi otthon magát az országában!

Súlyos adatok ezek. Főként akkor, ha a tényeket a francia elit - legyen az politikai, gazdasági vagy értelmiségi - ignorálja, s bárki aki felemeli a szavát a bevándorlás pozitív hatása ellen azt rasszistának bélyegzik meg. De vajon vádolhatjuk a munkásokat rasszizmussal? Ugyan ki az, aki a saját társadalmán belül kisebbségbe akar kerülni?

A szerző London példáján mutatja meg, miképpen szorult ki a fővárosból az munkásosztály, s adta át a helyet a magasan képzett felső középosztály, s a bevándorlók számára. A lakás árak a 2000-es évek eleje óta az egekbe szöktek, eközben a fehér britek száma 2001 és 2011 között 600 ezerrel csökkent, a bevándorlók száma ellenben 1 millióval nőtt. Az egykori munkás negyedek drága, sikkes környékekké váltak. De vajon hova tűntek a munkások? Senki nem tudja, igaz mikor június 23-án népszavazás volt, akkor sokan meglepődtek… A szerző szerint Párizs is hasonló úton indult el.

belleville-place-frehel.jpg

Belleville, Párizs egykori munkásnegyede, mára már a bobo-k ("francia hipszterek") központja rohamosan növekvő lakásárakkal. 

A Brexit sajnálatos eredménye után bizakodni lehetett abban, hogy az elit a fejéhez kap, észreveszi, hogy változás kell. Nem így történt. Az elit összezárt. Anna Hidalgo, párizsi és Sadiq Khan, londoni polgármester közös tárcában tiltakoztak a népszavazás eredménye ellen, melyben piedesztálra emelték a multikulturalizmust, s elítélték a nemzetállamot. Sőt, ha ez nem lenne elég az elit még tovább merészkedett, s egyenesen a korlátozott demokrácia bevezetését vizionálta. Így a metropoliszokban élő fiatal képzett elit szavazata 3, az alkalmazottaké 2, a munkásé 1, a munkanélküli embere szavazata pedig 0,5-öt érne. Ja, és persze a kisnyugdíjas és a vidéki zónákban élő kisembernek nem osztottak lapot, nekik nem lenne szavazati joguk… Ilyen ez az értelmiségi demokrácia…

A munkásosztály és alsó középosztály ignorálásának drága ára van, semmibe vétele a felső középosztály, s az elit részéről kikövezett utat jelent a Nemzeti Frontnak a hatalomba. De hiába minden árulkodó jel, minden figyelmeztetés, s minden katasztrofális kimenetelű népszavazás. Erre talán a legjobb példa Anne Hidalgo, kétséget kizárólag előremutató, de a „szegény” kisembert jelentős mértékben sújtó intézkedése, miszerint Párizsban az öreg autóval, motorral nem lehet behajtani. Mondanom sem kell, hogy nem a francia programozók rohangálnak 20 éves autókkal...

Példamutató német-francia együttműködés Elzászban

Míg 100 éve a fegyereké volt a főszerep, addig mára már a közös német-francia gazdasági együttműködésé a főszerep Elzász és Lotaringiában

Grand Est, Franciaország munkanélküliség által leginkább sújtott régiója évek óta csipkerózsika álmát alussza, holott egykoron a francia bányászat és nehézipar egyik legfontosabb központjának számított. Így nem véletlen, hogy ádáz harcot folytatott a régióért a Francia- és Németország is a XX. század első felében, melynek talán egyik legvéresebb, s kegyetlenebb eseménye a 100 évvel ezelőtti verduni vérszivattyú volt. De változnak az idők, s a vérontás helyett a két ország szomszédos régiói már az együttműködésben látják a megoldást, ami nem véletlen, ugyanis míg a német határ menti régiók munkaerőhiányban szenvednek, addig a francia Grand Est régióban a munkanélküliség eléri a 10%-ot.

Így alig 100 évvel az ádáz verduni harcok után a német Sarre régió CDU-s elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer 2013-ben, Európában egyedülálló módon, útjára indította a Frankreichstrategie-t, melynek célja nem más, mint, hogy a régióban a francia váljon a második hivatalos nyelvé. Így a francia nyelvet három generáció számára fogják oktatni, kezdve az óvodától az általános és középiskolán át egészen az egyetemekig. A kelet-európai fülnek már-már utópisztikusnak ható tervezet azonban maga a valóság, amiben nemcsak a tartományi intézmények, hanem a vállalati és a non-profit szféra is részt vesz.

Természetesen a program nemcsak a közös német-francia barátság mélyítése miatt jött létre, hanem tiszta, gazdasági érvek is meghúzódnak mögötte. Egyrészről Saarland tartomány számára Franciaország az első számú gazdasági partner, így több német vállalat rendelkezik leányvállalattal a szomszédos francia régióban, másrészről pedig a német tartomány több gyárában a munkások több mint fele a szomszéd országból érkezik. Így a régió gazdasági ügyekért felelős képviselője szerint a francia nyelv bevezetése, segítené a német vállalatok export tevékenységének a növelését és a munkaerő felvételt is megkönnyítené.

Az együttműködést a franciák sem vetik el, azonban az újonnan alakult Grand Est régiónak először a mindennapi működését kell megszerveznie, s csak ezután tud foglakozni nemzetközi kooperációs lehetőségekkel, jegyezte meg a régió alelnöke, Jean-Luc Bohl. Igaz, már ebben az évben is 629 ezer eurót tettek félre határokon átnyúló együttműködések támogatására.

Annak ellenére, hogy a francia régió vezetői egyelőre nem tekintik prioritásnak az együttműködést, a két ország munkaügyi hivatalai már összehangolják tevékenységüket. Így a közös munkaerő piaci együttműködések mellett társképzéseket is indítottak a munkavállalók számára, ahol átképzéseket, nyelvórákat nyújtanak a francia és német munkásoknak. A cél, hogy képzett, kétnyelvű munkaerőt biztosítsanak a szomszédos régió vállalatai számára. A régió cégei is nyitnak a szomszédos ország munkavállalói felé, így Strasbourg szomszédságában található, Kehl városában működő BSW vállalat francia gyakornokok számára nyújt lehetőséget, ami a szakmai ismeretek mellett a német nyelv elsajátítását is tartalmazza.

Mindezen erőfeszítések elősegíthetik a francia régióban élő munkanélküliek visszaintegrálódását a munkaerőpiacra, még ha mindez a német oldalon is kerül megvalósításra, melyet mindeddig a nyelvi és pszichológiai gátak akadályoztak. Így jelenleg 24 ezer Lorrains megyei és 25.500 elzászi dolgozik Németországban, holott az előrejelzések szerint 2030-ban a Grand Est régióval szomszédos német régiókban akár 450 ezer főre is nőhet a munkaerőhiány.

A német-francia együttműködésről több más európai ország és határ menti régió is példát vehet, ugyanis a kulturális és gazdasági kapcsolatok mélyítésével az egyes régiók akár közös sikereket is elérhetnek.

Visszatérhet a sorkatonai szolgálat Franciaországban?

„A katonaságnál megtanultam azt amit kellett. Azonban jelenleg (a fiatalokban) már nincs tisztelet, ez amit igazán sajnálok. A fiatalok manapság már nem tisztelnek semmit. Azt gondolom, hogy az általános hadkötelezettség segíthetne visszatérni az alapokhoz.” Az ember azt gondolná, hogy e szavak a konzervatív Köztársaságiak újdonsült elnökjelöltjének, Francois Fillonnak vagy ne adj Isten a szélső jobboldali Marine Le Pennek a szájából hangzottak el, de el kell szomorítanom a kedves konzervatív olvasót, mielőtt még elégedetten az asztalra csapna és felkiáltana: „Igen, ez a beszéd, ezzel vissza lehet adni a hiányzó tiszteletet és fegyelmet, mindazt, ami hiányzik a mai fiatalokból”. De nem, ezt nem ők, hanem a francia Szocialista Párt elnöke Jean-Christophe Cambadélis jelentette ki a francia RMC rádióban, miután az általános hadkötelezettség intézménye a párt választási programjának a része lett.

sorkatonasag_franciaorszag.jpg

A sorkatonai szolgálatot, amit még a nagy francia forradalom idején, 1798-ban vezettek be egészen 1997-ig létezett, amikor is Jacques Chirac elnöksége alatt elkezdték felszámolni azt, s így az utolsó sorkatonák 2001-ben hagyták el a francia laktanyákat. Azóta Franciaország védelmét már hivatásos, szerződéses katonák látják el. Igaz a civil lakosság egy része (28 ezer fő) az úgynevezett tartalékosok még mozgósíthatók szükség esetén, de a francia fiatalok nagy részének már szinte köze sincs a katonai hadviseléshez. Csupán egyszer kell részt venniük úgynevezett állampolgári és védelmi napon, ahol gyorstalpalón átveszik a fegyver működését és az állampolgári kötelezettségeket, de semmi több.

A szocialisták szerint azonban változnak az idők, s így sorkatonai szolgálat megint hasznos lehet. „Franciaország nehéz és kemény kihívással találta szembe magát, a feltételek az kívánják, hogy fontolóra vegyük a sorozás visszaállítását húsz év után először” – érvel a pártelnök.

Azonban az igazán érdekes az, hogy a franciák 74%-a mellett főleg a baloldali jelöltek azok, akik fontolgatják a sorkatonaság visszaállítását. A Szocialista Párt egyik elnökjelöltje, Arnaud Montebourg kifejezetten támogatja az ötletet, ami szerinte egy egalitáriánus elképzelés. Jean-Luc Mélenchon szélső baloldali jelölt sem zárkózik el az ötlettől, s véleménye szerint át kell gondolni a sorozás lehetőségét.

Ezzel szemben a jobboldalon egy-két kevésbé népszerű elnökjelölttől eltekintve szinte senki nem támogatta az ötletet. Nicolas Sarkozy csupán az iskolakerülőknek tartotta volna fent a lehetőséget, míg Alain Juppé elutasította az elképzelést. De a konzervatívnak titulált Francois Fillon is elképzelhetetlennek tartja azt, hogy évente 800 ezer fiatalt integráljanak a hadseregbe.

Talán meglepetésre adhat okot, hogy a Nemzeti Front még említést sem tesz róla, csupán valamiféle nemzeti gárdával akarja kiszúrni a biztonságra éhező francia polgárok szemét, ami azért valljuk be nem egyenlő a sorkatonai szolgálat által megjelenő 800 ezer fiatallal.

Természetesen, hogy a sorkatonai szolgálat megéri-e arra, mint mindenre van pro- és kontra érv. A jelenlegi terror veszélyben a sorkatonai szolgálat a nemzeti egység és a közérdek egyfajta megnyilvánulását jelentené. Másrészről pedig az általános sorkatonai szolgálat mögött meghúzódik egy egalitáriánus eszme is, amely szerint mindez lehetőséget biztosítana a társadalom fiataljai számára, hogy egy közös intézmény keretein, szegregáció, s társadalmi hovatartozás nélkül találkozhassanak egymással.

Ez mind szép, és valljuk be valamilyen szinten a mostani rendkívül széttöredezett társadalmakban még hasznosnak is tűnhet, azonban több probléma is az ötlet útjában áll. Egyrészről, mint ahogy azt Francois Fillon is kiemelte, a jelenlegi hadsereg egyszerűen képtelen lenne befogadni több tíz, vagy százezer fiatalt. A legprózaiabb oka, hogy több kaszárnyát már rég bezártak. De ennél is többet nyom a lantba a sorkatonaság pénzügyi költségei. Egy féléves szolgálat a legutolsó számítások szerint – amint még 2008-ban Luc Ferry egykori oktatásügyi miniszter rendelt el - elérheti a 3-5 milliárd eurónyi éves összeget. Arról nem is beszélve, hogy a sorkatonai szolgálat nagyban megnehezíteni azon munkaerő piaci (át)képzések megszervezését, ami főként a munkanélküliségnek leginkább kitett fiatalok számára vannak kitalálva.

Ennek ellenére kíváncsian várom, hogy ha nyer a baloldal jelöltje meg meri-e lépni a sorkatonaság visszaállítását. (Igaz elnézve a jelenlegi francia gazdaság makró adatait nehezen tartom elképzelhetőnek).

BNP Paribas nyit a FinTech felé

A BNP Paribas, Franciaország legnagyobb bankja novemberben mutatta be a következő évekre szóló stratégiai tervét, ami szerint a digitalizáció felé fog elmozdulni, s ennek köszönhetően a bank teljes átalakuláson megy keresztül. Mindez nem jelent mást, mint a FinTech által nyújtott megoldások és lehetőségek a kereskedelmi bank mindennapi tevékenységei közé fognak integrálódni.

A bank a következő években várhatóan 2-3 milliárd euró nagyságú összeget fog elkölteni, hogy átlépjen a digitális világba, s így teljes egészében megújítsa a banki szolgáltatatásait. A bank ügyvezető igazgatója szerint Jean-Laurent Bonnafé a XXI. század a digitális bankoké lesznek, így érthető, hogy a BNP Paribas sem akar lemaradni a vonatról.

A francia kereskedelmi bank nem a semmiből kezdi kiépíteni digitális stratégiáját, hiszen már eddig id több digitális programban részt vesz, emellett partnerségi megállapodást kötött a Namur és Partech Shaker FinTech központokkal is, ahol szintén startupok növekedését támogatják. A francia bank a blockchain technológiát is szeretné alkalmazni, s a kis- és középvállalkozások értékpapírjainak kibocsátását tervezi e technológia segítségével, ami egyelőre tesztüzemben fut a bankon belül.

A BNP Paribas-nak online felületen elérhető lakossági bankja is van, amit Hello Bank néven indított útjára 2013-ban. Igaz, a bank ügyfélkörének a nagysága (néhány ezer fő) messze elmarad a Société Générale által indított Boursorama (240 ezer ügyfél) és a holland ING csoport által Franciaországban működtetett ING Direct-től (több mint egymillió ügyfél).

Mindezek ellenére a BNP Paribas több francia bankhoz képest jelentős lemaradásban van, így például a Société Générale már 2014-ben meghirdette a digitális átalakulását, míg Crédit Mutuel pedig több startupban is befektetőként van jelen.

A BNP Paribas nemcsak további ügyfeleket szeretne megnyerni, hanem a már meglévő ügyfelek nagy részét is megpróbálja átterelni az digitális megoldások felé. Ennek érdekében létrehozta a „Tous connectés” oktatási programot, melynek célja, hogy a digitális infrastruktúrát kevésbé ismerő ügyfelek számára is bemutassák a digitális innovációs pénzügyi megoldások használatát.

Bonnafé az új stratégia bemutatása során nem hezitált a bankját egy digitális vállalatnak neveznie, igaz a La Tribune megjegyzi, hogy még messze áll ettől. Elsőként egy Digitális ügyekért felelős menedzsert kellene kinevezni a bankok belül, aki összefogja a digitális tevékenységek fejlesztését.

A francia Republikánus Párt jelöltjeinek gazdasági programjai

Leépítések, megszorítások, reformok minden szinten

Miközben a populizmus kísértete járja be Európát, sőt lassan az egész világot (Igaz, eddig még egyetlen egy korrekt definíciót sem hallottam mi is lenne az a populizmus…), amely sokak szerint nem jár mással mint a globalizáció és a liberális gazdaságpolitika visszaszorulásával, addig a francia Republikánusok elnökjelöltjei fittyet hánynak az „idők szavára” és továbbra is a klasszikus gazdaságpolitikai liberalizmust támogatják. Így miközben többen a védővámok korától, a protekcionizmus újbóli megjelenésétől, az erősebb államtól tartanak, addig a jobboldal jelöltjei, továbbra is bíznak a piac minden hatóságában, a kisebb államban, s így a klasszikus liberális megoldásokat helyezik előtérbe. Nem véletlen, hogy a francia konzervatív hetilap a Le Point a thatcherizmus visszatéréséről írt októberben.

5675726lpw-5676290-article-jpg_3820770_660x281.jpg

Margaret Thatcher otthonában. Megint divatba jön? (Forrás: Le Point)

Igaz, ezt a francia konzervatív jelöltek nem merik nyíltan felvállalni, s így mind Alain Juppé, mind Nicolas Sarkozy - csakhogy a legfontosabbakat említsük – szerint a gaullizmus gazdaság politikai örökségét szeretné tovább vinni. Igaz, mindaz ami a gazdaságpolitikailag a gaullizmust jellemezte nyomokban sem található meg a gazdasági programjaikban, ugyanis míg de Gaulle gazdaságpolitikáját az állami etatizmus vezérelte, addig mindez a republikánusok jelöltekre nem jellemző. Sőt, ellenkezőleg, az állam leépítését tűzték ki a zászlajukra, ami így jelentős elbocsátásokat, a szociális rendszer felülvizsgálatát, piaci deregularizációt és adócsökkentést tartalmaz. Csak egy lépés és már Margaret Thatcher Angliájában érezhetjük magunkat. Egyedül Francois Fillon az, aki nem rejti véka alá azt, hogy számára az egykori Vas Lady a mintakép, s méltán vállalja az Margaret Thatcher örökségét.

A Republikánus jelöltek gazdaságpolitikai programjában nincs nagy eltérés, így csupán abban különböznek, hogy míg valaki jelentős adócsökkentéssel indítaná az öt éves ciklusát (mint például Nicolas Sarkozy, aki 10%-os jövedelem adó csökkentéssel kezdene), s csak utána nyúlna hozzá a költségvetési kiadások mérsékléséhez, addig mások, mint például Alain Juppé vagy Francois Fillon, épp a költségvetési kiadások megvágásával kezdené.

A jelöltek ezek mellett javítanák a vállalatok versenyképességét, ami főként a társasági adó csökkentés mellett további adókedvezményeket jelentene. Nathalie Kosciusko-Morizet a vállalati nyereség adót csökkentené, ami így - véleménye szerint - mérsékelné a munkát és a tőkét érintő költségek nagyságát, s ezzel javítaná a termelékenységet.

Ezek mellet a jelöltek 250 és 300 ezer közti leépítést terveznek a közszférában, amit főként nyugdíjaztatás révén érnének el, de megvágnák lakhatási támogatási rendszert (4-5 milliárd euróval) és emelnéka nyugdíjkorhatárt, ami további 20 milliárd euró megtakarítást jelentene. A sort hosszan lehetne folytatni, de egy cél lebeg a jelöltek szeme előtt: minél inkább csökkenteni a költségvetési kiadásokat, s így - remélhetőleg - egyrészről egyensúlyba hozni a költségvetést, másrészről pedig csökkenteni az államadósságot.

5034050_6_c934_premier-debat-de-la-primaire-de-la-droite-le_4e1bdde74a56553392e3ac2c257fb8b5.jpg

Jobboldali jelöltek tv vitája (forrás: Le Monde)

A költségvetési kiadások lefaragása mellett fontos még kiemelni a szocialista kormány által elkezdett munkaerő-piaci reformok folytatását is. Meggyőződésük szerint a munkaerőpiacot még rugalmasabbá kell tenni, s így csökkentenne a munkanélküliség is. Természetesen nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mindezek mellett csökkentenék a szakszervezetek jogkörét is. Persze mindez a tavaszi munkatörvény könyv reformja körül kialakult tiltakozások tükrében elég izgalmasan hangzik, s az biztos, hogy a szakszervezeteknek, s a munkavállalóknak is lesz még hozzá egy-két szava. Jól látható, hogy a hétvégén zajló elnökjelölési választásoknak nem lesz angy a tétje, hiszen nagy vonalakban mindenki ugyanazt az útvonalat követné.

Az, hogy a fent említett reformok milyen hatással lesznek az ország növekedésére az kérdéses, de azt sem szabad tagadni, hogy Franciaországnak igenis szüksége van a reformokra. Az államadósság 2006 óta megállás nélkül nő, s mára már elérte a GDP 88,4%-át, a munkanélküliség 9,7% körül alakul, s a meghozott reformok is csak lassan kezdik meghozni a gyümölcsüket. A francia vállalatok versenyképessége jelentősen alulmarad sok európai vetélytárssal szemben. A költségvetési hiány 3,5%, s hiába akarta a kormány 2017-re 3% alá csökkenteni a 2016-os biztonsági kiadások növekedése miatt várhatóan képtelen lesz tartani a kitűzött célt. Végül pedig dacára a kedvező makrógazdasági környezetnek (alacsony olajár, gyenge euró) a francia gazdaság növekedése így is csak 0,2% nőtt az utolsó negyedévben, ami erősen megkérdőjelezi a kormány által kitűzött 1,5%-os célt.

Nem véletlen, hogy egyesek szerint Franciaország gazdasági állapota - leszámítva a magas inflációt - megegyezik az 1970-es évek végi Nagy-Britanniáéval és így egy liberális reformcsomag mindenképp jót tenne. Mások ezt a véleményt nem osztják, s épp a még erősebb állami szerepvállalásban látják a megoldást. Bárhogy is legyen, az tény, hogy Franciaországnak valamerre el kell indulnia, ugyanis a jelenlegi tétlen állapot inkább nevezhető agóniának, mint kielégítőnek.

A francia no-go(?) zónák és ami mögöttük van

A francia rendőrség erőforrás hiánya és a francia külvárosok elhallgatott problémái

Míg tavaly, alig egy évvel ezelőtt a november 13-ai terrormerényletek ellen tiltakozókkal volt tele a párizsi Place de la République, addig most, október 19-én több száz rendőr vette újra birtokba a teret. Egy nappal később, csütörtök este pedig Párizs emblematikus sugárútján, a Champs-Elysées-n vonultak fel a rendőri szakszervezetek tagjai, illetve több vidéki városban is tartottak szolidaritási tüntetéseket. Tiltakozók főként a rendőröket ért erőszak, az igazságszolgáltatás gyenge ítélethozatali gyakorlata, a hiányos rendőri felszereltség és az elégtelen anyagi erőforrások miatt vonultak utcára.

rendorok_parizs_place_de_la_republique.jpg

Tiltakozó rendőrök a Place de la République-en Forrás: Le Figaro

A tiltakozás gyújtópontja az október 8-án Essonne megyében történt incidens volt, ami során két járőrkocsit fiatalok megtámadtak és felgyújtottak. A kocsiban tartózkodó rendőrök közül egyet életveszélyes sérülésekkel ápolnak a párizsi Szent Pál kórházban.

Azonban a támadással nemcsak a rendvédelmi szervek alulfinanszírozottsága, rossz felszereltségi színvonala és a létszámbeli hiányosságai kerültek a közvélemény figyelmébe, hanem az úgynevezett „érzékeny” (quartier sensible) vagy ahogy egyesek nevezik „törvényen kívüli” területek (zone non-droit) létezése is újból előtérbe került. Természetesen Manuel Valls miniszterelnök határozottan cáfolta az ilyen területek létezését: „Nem léteznek jogrendszeren kívüli területek” - jelentette ki az eset után.

Ezt azonban többen vitatják. Több jobboldali gondolkodó szerint igenis vannak olyan területek, ahol a republikánus értékrend, a francia jogállam keretei felbomlottak, s ott köztársaság már nem tudja garantálni az alapvető biztonságot. Mások szerint azonban ez jelentős leegyszerűsítése a dolgoknak, s egy sokkal sokrétűbb problémáról van szó. A France 5 tv csatorna „C dans l’air” közéleti műsorának a vendégei szerint a probléma abból fakad, hogy az elmúlt évtizedek kormányai – legyen jobb vagy bal - egyszerűen magára hagyták a külvárosi területeket. Igaz – már!! - a 2002-es kampány során kiemelt témaként szerepelt a közbiztonság kérdése egyes külvárosokban, azonban a választások után teljesen lekerült a napirendről, dacára a 2005-ös gyújtogatásoknak. A nagy politika nem foglalkozott ezzel a problémával egyszerűen nem akart tudomást venni róla. Próbálta a szőnyeg alá söpörni a problémát, jegyzik meg a meghívottak.

A rendőri szakszervezet vezetője szerint a törvényen kívüli területekről beszélni tényleg nem helyes, ugyanis ezen kerületekben igenis ott vannak a rendőrök, akik igazi macska-egér játékot játszanak a bűnözőkkel, akik nagy részt fegyver- és drog-kereskedelemben illetve autólopásban utaznak. A bűnözésnek köszönhetően ezeken a területeken egy második, úgynevezett árnyék gazdaság alakult ki. A gengszterek sok esetben sokkal többen vannak (létszámbeli problémák), s sokkal jobban fel vannak fegyverkezve, mint a rend őrei (anyagi források elégtelensége).

A szakértők szerint a problémát azonban nem lehet egyszerűen a rendőri erőforrások növelésével megoldani. Véleményük szerint ezen fiatalok nagy része széthullott családokban, nemzeti identitás nélkül nő fel, azaz híján van bármiféle társadalmi köteléknek, úgynevezett „gyökértelenek”, jegyzik meg a meghívottak. A problémát tetézi, hogy az iskola egyáltalán nem tud mintát szolgáltatni számukra, így nem marad más kiút, mint a bűnözés. Sőt rosszabb esetben pedig a szélsőséges iszlamista nézetekben találnak menedéket, így ezen csoportok számára tökéletes célpontnak számítanak a „gyökértelen” fiatalok.

saint_seine_denis.jpg

Párizs egyik külvárosa, Saint-Seine Denis. Halmozott problémák a szőnyeg alatt Forrás: Le Monde

A szakértők szerint a probléma megoldásához egyrészről egy nemzeti konszenzus kell, másrészről jelentős átalakítások szükségesek. Így mélyreható oktatási reformot kellene végrehajtani, olyan iskolai tananyagra lenne szükség, ami garantálja a közösséghez való tartozást, identitást ad, segít az integrációban, elismerteti a francia társadalom által tisztelt értékeket, ugyanis társadalmi és kultúrális gyökerek nélkül a fiatalok csak egy légüres térben találják magukat. Francois-Xavier Bellamy filozófus szerint a jelenlegi oktatási rendszer csupán a képességekre helyezi a hangsúlyt s, így képtelen a kulturális transzferre, ugyanis csökkenti a kultúrális, történelmi és egyéb tantárgyak fontosságát amelyek azonban segítik átörökíteni az európai és azon belül a francia kultúra értékeit, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok egy közösség tagjának érezzék magukat, s segítsék azok társadalmi integrációját. Az oktatási rendszer hiányosságai mellett külön ki kell emelni a család politikát, amely az elmúlt években teljesen leépült. Segíteni kell a széthullott családokat közösségi, sport és kulturális programok révén. Ezt jelen esetben nagy részt a non profit vállalkozások látják el, akiknek a forrásai végesek, az állam pedig "csak" anyagi támogatást nyújt.

A kérdés adott: vajon lehet-e ezen területeket no-go zonáknak nevezni? Természetesen azt állítani, hogy oda aki belép hagyjon fel minden reménnyel, költői túlzás. Azonban azt is látni kell, hogy ezen zónákban nagyon magas a bűnüldözés száma, amit jól példáz a kínai lakosság augusztusi és szeptemberi felvonulása a kritikus közbiztonsági állapotok ellen Aubervilliers-ben. Így kritika nélkül elfogadni, hogy ezek a területek biztonságosak és nincs baj az a valóság tagadása, amit a francia politika már 2002 óta – hanem régebb óta - elkövet. A probléma elől lehet menekülni, le lehet egyszerűsíteni, lehet azt ignorálni, de a probléma ott marad.