Párizsból, szeretettel!

Vajon tényleg megoldást jelent az afrikai bevándorlás Európa problémáira?

Stephen Smith francia-amerikai Afrika szakértő a fekete kontinens felől érkező migrációs nyomást és a lehetséges megoldásokat veszi górcső alá

2018. február 25. - Sztenikó Rezső Frigyes.

A kortárs francia gondolkodók és társadalom filozófusok munkáit méltatlanul hanyagolja a magyar könyvkiadók, sajtómunkások és egyetemi szakemberek nagy része. Holott nemcsak az angolszász és a német szerzők tollából származnak figyelemre méltó alkotások, hanem a francia kollégáik is igyekeznek választ adni a korunk kihívásaira. Közölük is figyelemre méltó alkotás Stephen Smith könyve, aki annak ellenére, hogy épp amerikai származású leginkább a frankofón nyelvterületen ismert, hiszen munkáját a francia közszolgálati médiában kezdte, majd 1986-tól 2005-ig a francia, baloldali Libération, majd nem sokkal később a Le Monde napilapoknál dolgozott. Mindkét médiumnál Afrikával kapcsolatos eseményekért felelt, így pályafutása 20 éve alatt volt ideje megismerni a fekete kontinens történetét és mindennapjait.

migrans_europa_afrika.jpg

Bevándorlók valahol Európában - Vajon otthon maradnak?

A nemrégiben megjelent könyve, Beáramlás Európába – A fiatal Afrika útja az öreg kontinensre (La ruée vers l'Europe - La jeune Afrique en route pour le Vieux Continent) címmel jelent meg, melyben rendkívül magas szakmai hozzáértéssel, statisztikai adatokat felhasználva vizsgálja az elmúlt években zajló migrációs folyamatokat és azok lehetséges kimeneteleit Európa és Afrika jövőjét illetően.

A jelenlegi migrációs hullám az elmúlt fél évszázad következménye, ugyanis az 1930-as években az afrikai kontinens lakossága alig érte el a 130 millió főt, miközben a XIX. században a túlnépesedett Európa elindult – többek között - Afrika irányába a gyarmatosítás szárnyvízén. Azonban idővel az orvostudomány és a higiéniai feltételek fejlődése jelentős változást hozott az afrikaiak mindennapjaiban, amelyek elterjedését nagyban segítette a kolonizációs politika is, jegyzi meg a szerző. Mindezek hatására robbanásszerűen megnőtt Afrika lakossága, és így elkerülhetetlenné vált, hogy az ott megjelenő népesség felesleg - akárcsak a XIX. században Európában - új utakat és lehetőségeket keressen.

Smith részletesen bemutatja a két kontinens jelenlegi és jövőben várható demográfiai helyzetét. Így míg Európa 510 millió nagyrészt a nyugdíj korhatár felé közeledő lakost számlál, addig Afrikában ezzel szemben 1,25 milliárdan élnek, melynek 40%-a 15 évnél fiatalabb. 2050-re ez a differencia még látványosabb lesz, így Európában a lakosság egészen 450 millió főre fog csökkenni, míg a Földközi-tenger túloldalán átlépi 2,5 milliárdot.

A szerző szerint azonban tévképzet az, ha azt hisszük, hogy elsősorban a képzetlen lakosság indul útnak Európa felé, ugyanis a statisztikai adatok szerint éppen azok fogják a sátorfájukat, akik a képzettebbek, esetleg diplomával rendelkeznek vagy meg van a képességük ahhoz, hogy Európában folytassák felsőfokú tanulmányaikat. Itt nem elsősorban a Földközi tengeren érkező bevándorlókra kell gondolni, hiszen sokkal többen érkeznek a nyugati országokba oktatási és hivatalos munkavállalási céllal! Ők ugyanis tudják, hogy Afrikában képzettségükkel csak nehezen tudnak boldogulni, de remélik, hogy a tudásukkal öreg kontinensen decens élet vár rájuk.

A szerző szerint további tévképzet az is, ha azt hisszük, hogy a helyben nyújtott segítség megoldást jelent, hiszen ezzel nem érünk el mást mint, hogy a távozni készülők megkapják a szükséges anyagi támogatást ahhoz, hogy útnak induljanak. Másrészről hiába kapnak az afrikai országok pénzt fejlesztésekre, a fiatalok nagy része nem akar részt venni Afrika felépítésében, inkább az európai életet választják.

Smith szerint, látni kell, hogy a tömeges kivándorlás egyáltalán nem érdeke Afrikának, hiszen ez egyet jelent az agyelszívással, ugyanis a legrátermettebbek, a fiatalok, a munkaképes lakosság hagyja el az országot és, így a fekete kontinens sosem fog tudni a következő fejlődési fázisba lépni. A szerző figyelmeztet azonban arra is, hogy hiba azt állítani, hogy a tömeges bevándorlás megoldás az öregedő Európa problémáira, hiszen az afrikaiak beáramlása nyomás alá helyezi a jóléti államok ellátórendszereit és jelentős kulturális konfliktusokhoz fog vezetni.

Ugyanis ahogy Cézár is mondja, „ha valóban élni akarsz, önmagad kell, hogy maradj”, márpedig a tömeges kivándorlás végén gyakran nem a várva várt Eldorádó van, hanem az elidegenedés, a kulturális és a családi gyökerektől való végleges elszakadás, a tömegtársdalomba való integráció hiánya, amely minden csak nem az édes élet alapja - vázolja fel a szerző a könyvében.

A kutató két víziót vázol fel: az egyik az Eurafrika, a másik pedig az európai erőd. Az első vízió szerint évente egy millió bevándorló fog érkezni Afrikából, amely így leveszi a nyomást a nyugdíj rendszerről és megállítja a kontinens demográfiai hanyatlását. Ez megfelel az ENSZ által 2000-ben kiadott Migration de remplacement: est-ce une solution pour les populations en déclin et vieillissantes? (Migrációs népesség csere: megoldás az öregedő társadalmak számára?) című tanulmányában foglaltaknak, mely annak idején olyan műveknek adott táptalajt, mint Renaud Camus: A nagy népességcsere, amelybe a szerző azzal vádolja a bal-liberális oldalt, hogy bevándorlókkal szeretné felváltani az európai őslakosokat.

Smith azonban vitatja ezen nagy népességcsere hasznát, melyet Paul Collier közgazdász kutatásaira alapozva kérdőjelez meg. Ezek szerint hiába rakja helyre a nyugdíjrendszer kiadásait és állítja meg a demográfiai csökkenést a nagyarányú migráció, ha ezzel párhuzamosan a kulturális konfliktusok, miatt növelni kell a biztonsági kiadásokat és az oktatási költségek is emelkedni fognak. Továbbá a nagyarányú migráció a jóléti állam végét is jelenteni és a kulturális problémákat, az egyes felek közötti állandó harcot fogja magával hozni.

De vajon a másik lehetőség, az európai erőd megoldást jelent a kontinensük előtt álló kihívásokra? - teszi fel a kérdés a könyvében a szerző. „Ez a megoldás kevésbé menthetetlen, mint amilyennek elsőre tűnik – állítja a Smith, amit jól mutat, hogy 2015 óta már számos megállapodás történt a migrációt illetően kibocsátó országokkal. Habár Smith szerint ezek az időleges akadályok nem lesznek elegek a jövőben érkező migrációs hullámok megállításához, másrészről pedig etikai kérdéseket is fel fog vetni egyes politikai- és gondolkodói csoportok körében.

A megoldást a szerző a könyvében nem adja meg, hiszen egy olyan több ismeretlenes egyenletről van szó, melyre hatásos és egyértelmű válasz nem adható. Azonban rámutat arra, hogy Európa, de vele együtt Afrika is jelentős kihívások előtt áll a XXI. század folyamán és sem a baloldal, „angyalkodásra”, sem a jobboldal bezárkózásra épülő politikája nem jelent biztos gyógyírt.

A bejegyzés trackback címe:

https://chercheur2.blog.hu/api/trackback/id/tr2313694648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2018.02.25. 13:42:00

Aranyos vagy hogy hozod a franciákat, nálam ők európa vezető nemzete, valahogy mindig az lesz a jó út amit ők járnak.

Migráció nem a nyugdíj rendszer miatt szükséges, hanem integrációs szempontból. Európa ma a világ közepe és a kapcsolatokhoz sokmilliós lakosságcsere szükséges. Nemcsak jönnek hanem milliónyi európai is megy, az egymásba olvadás kölcsönös. (hasonlóan a világ többi részével) A globalizmus nem állt le attól hogy kikerült a közbeszédből.

Ma egyre hosszabb ideig élünk és hosszabb ideig élünk aktív életet is. Aztán a munkahely sem dobja ki az idős kollégákat hanem alkalmazkodik az új helyzethez és úgy folytatja. Én személy szerint nem látom a problémát, a múltból induló folyamatokat eltérítik a jelen változásai és a jövőre készülődés, nem lehet a múlt adait korlátlanul kivetíteni a jövőbe.