Párizsból, szeretettel!

Emmanuel Macron és a francia vidék, eltérő világképek

A francia elnök eddig probléma nélkül tudta végrehajtani a strukturális reformokat, azonban a vidéki lakosság elégedetlenségével nem tud mit kezdeni

2018. május 30. - Sztenikó Rezső Frigyes.

Szinte nincs olyan terület, ahol meg lehetne állítani Emmanuel Macront. Az általa elképzelt reform intézkedéseket sorra hatja végre a kormány, és ez idáig a társadalmi ellenállás elhanyagolható volt, amely egyrészről visszavezethető a francia szakszervezetek fregmentációjára és az erős ellenzék hiányára. Azonban van egy terület, amelyre nem szentel kellő figyelmet, holott már a választások során is látható volt, hogy a legnagyobb veszély onnan érkezhet a jövőben. Ez nem más mint a francia vidék (azaz a nagy francia metropoliszokon kívüli területek).

A L’Opinion liberális napilap szerint ugyanis egyre több vidéki képviselőnek kezd elege lenni abból, hogy a köztársasági elnök egyáltalán nem hallgatja meg a kéréseiket, és nem is érdekli a vidék gondja. A helyzet súlyosságát jól mutatja az is, hogy nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem a kormánypártiak is kikeltek Emmanuel Macron vidékkel szemben tanúsított viselkedése ellen. A francia elnök és a vidéki képviselők közötti szakadékot jól mutatja az előbbi április közepén a Vogézekbe tett látogatása is. Az elnök szinte mindenkivel találkozott: együtt ebédelt egy helyi kisváros néhány szerencsés kiskereskedőjével, kiment parolázni az éppen tüntető vasutasokkal. (A nép közzé való leereszkedés és a tüntetők kioktatása egyébként az egyik kedvenc tevékenysége az elnöknek, amely egyrészről dicsérendő, hogy felvállalja a közvetlen konfliktusokat, másrészről azonban valamelyest arcpirító is, hiszen a köztársasági elnök Franciaország legjobb egyetemeit végezte, így nyilván sokkal felkészültebb vitapartner, mint egy vasutas, vagy egy egyszerű gyári munkás.) Azonban a helyi képviselőkkel, legyenek azok ellenzékiek vagy kormánypártiak nem volt hajlandó találkozni, amely sokaknál kiverte a biztosítékot.

videk_franciaorszag.jpeg

Gyülekeznek a viharfelhők - Vidékfejlesztési stratégia nélkül a francia kormány

További problémát jelent, hogy a legfontosabb vidéket érintő intézkedések, úgymint a városfejlesztési tervek és a vidéket érintő reformok, végrehajtása elakadt. Egyes vélemények szerint erre azért kerülhet sor, mert Emmanuel Macron egyszerűen nem tudja, és nem is tudhatja, hogyan működik a helyi szintű politika, hiszen az elnöki választáson kívül, semmilyen helyhatósági választáson nem indult, így nem is ismerheti a helyi képviselőség fontosságát. Másrészt az összes döntéshozatal központosítva lett, szinte semmilyen egyéni indítványt nem fogadnak el, így míg a kormánypárti képviselők is falakba ütköznek, ugyanis a technokrácia teljes mértékben hatalmába kerítette az államot, és csak a kabinet által kigondolt reformokat hajlandóak végrehajtani. Egyes kormánypárti képviselők szerint az elnök hozzáállása a vidék problémáihoz sok esetben magakadályozza azt is, hogy egyes jobb vagy baloldali politikusok csatlakozzanak az elnök pártjához.

Holott Emmanuel Macronnak érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítania a vidéki területekre. Ugyanis ha megnézzük a francia elnökválasztások első fordulójának az eredményét – amely legjobban képezi le az egyes pártok támogatottságát - jól látható, hogy míg a nagyvárosokban Emmanuel Macron, addig a vidéki régiókban Francois Fillon, konzervatív jelölt mellett elsősorban Marine Le Pen és pártja a Nemzeti Front tarolt. Elemzések továbbá kimutatják azt is, hogy ha távolodunk a nagyvárosok központjaitól, úgy nő rohamosan a populista párt választói támogatottsága. Nem beszélve arról, hogy ezen lakosság nagy része – sok tévhittel ellentétben – nem idősödő nyugdíjas, ellenkezőleg, elsősorban a fiatalok vannak túlsúlyban. Ezt erősíti, hogy Marine Le Pen pártja - a szélső baloldali France Insoumise alakulat mellett - a legnépszerűbb a fiatalok körében, ami jó néhány évtizedre biztos szavazóbázist jelent számára.

A vidék és város közötti ellentétre már több kutató is felhívta a figyelmet, közülük is a legismertebb Christophe Guilluy geográfus, aki kutató munkái során találkozott a francia vidék és a városok közötti mérhetetlen szakadékkal. A szerző megjegyzi, hogy az igaz, hogy a városi és a vidéki életmód mindig eltérő volt, de még is voltak közös csoport-identitások, így a nemzet mellett például a nagy városokban és a vidéken is egészen a 2000-es évekig jelentős munkásság élt, ami szintén egy csoportidentitást adott számukra. Azonban az 1980-as évektől kezdve a városok teljes mértékben a szolgáltatási szektor és a kutatás fejlesztés központjaivá váltak, így a munkásosztály kikopott a metropoliszokból, miközben az egykori munkásnegyedekbe a kreatív iparban dolgozó, középosztálybeli fiatalok költöztek. De a munkásréteg sem szűnt meg, hanem kiszorultak a külvárosok peremterületeire, teljesen eltávolodva a szolgáltatási és döntéshozatali központoktól. Az ipari szektor leépülése miatt a vidéki zónákban is már csak nyomokban találhatunk ipari üzemeket, így az ott lakóknak, sok esetben a segély, az alkalmi munka vagy a több órás ingázás marad, miközben a reálkeresetük is csak kis mértékben nőtt az elmúlt évtizedekben, szemben a városi középosztállyal, akiknek a jövedelme folyamatosan emelkedett. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a vidéki régiókban csökkent a szolgáltatások minősége és száma, akadozik az orvosi ellátás és bezárnak a boltok is. Jó példa erre a The New York Times tavalyi tudósítása Albi városáról, amely bemutatja, hogy ürült ki és épült le a francia kisváros központja és vált szellemvárossá. (Természetesen a vidék leépítésében nagy szerepet kapnak pl. a kereskedelmi láncok, melyek szintén hozzájárulnak a belvárosok leépüléséhez, hiszen a kisboltok nem bírják az árversenyt és bezárnak. A problémára több francia szociológus is felhívja a figyelmet. Erre a magyar kormánynak is ügyelnie kellene, hiszen hasonló folyamatok zajlanak Magyarországon is.)

albi.jpg

Az utolsó kapcsolja le a villanyt - Albi kiüresedett belvárosa  

A problémára a nagyvárosba költözés sem nyújt megoldást, mivel az albérlet- és a lakás árak az egyszerű munkások és alsó középosztály számára megfizethetetlenek. Lehetőség lenne még a közvetlen külvárosokba költözésre is, azok azonban nagymértékben slumosodtak. Így maradnak a periférikus zónák, ami együtt jár a több órás ingázással.

Míg a vidék folyamatosan leépült addig a városok egyre meghatározóbakká váltak a gazdaság és a kultúra terén, és a nagy francia metropoliszokban kialakult egy globális középosztály, amely szokásai közelebb állnak egy New York-i vagy egy londoni városlakó mentalitásához, mint az alig 100 km-re élő francia kisvárosi vagy falusi honfitársáéhoz. Ez még tovább növeli a két régió közötti szakadékot, ami nagy mértékben leképeződik a választások eredményeiben.

A francia kabinetnek minél hamarabb megoldást kellene találni a vidéki régiók gondjaira, azonban a most bevezetett reformok egyelőre nem abba az irányba mutatnak, hogy azok orvosolnák ezen régiók gondjait. Mindez azonban csak még jobban a Nemzeti Front malmára hajtja a vizet, amelyik népszerűsége a választási vereség dacára sem csökkent.

A bejegyzés trackback címe:

https://chercheur2.blog.hu/api/trackback/id/tr2614001110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kibic a toronyban 2018.05.30. 12:18:48

A francia nagyvárosokban a lakosok 80 százaléka él, a falvakban pedig a maradék.
Magyarországon pont fordított az arány.

kardio1 2018.05.30. 12:47:37

@Kibic a toronyban: ez nem igaz Franciaországra.

_B_ 2018.05.30. 12:51:38

Te túlművelt, hogy élne 80% falvakban??
Csak Budapesten lakik 20% HIVATALOSAN. Fekete/szürke albérletben meg legalább 30%.
Aztán csak a megyeszékhelyeket add össze, a Wikipedia segít a népességi számokban.
Aztán vannak még a kisebb városok.
És utána jönnek a falvak, az ottmaradt öregekkel, az ingyenélőkkel, és a közeli városokba ingázókkal.
A vidék elhanyagolása nagyon nem jó irány..

Ekrü 2018.05.30. 13:04:05

"Az általa elképzelt reform intézkedéseket sorra hatja végre a kormány, és ez idáig a társadalmi ellenállás elhanyagolható volt, "-Aha.Elhanyagolható.Akkor ezek mik?
hu.euronews.com/tag/tuntetesek-franciaorszagban
index.hu/kulfold/2018/05/05/tizezres_tuntetes_volt_macron_ellen_parizsban/
24.hu/kulfold/2018/05/01/szetvertek-egy-mcdonalds-ot-autokat-gyujtottak-fel-tuntetok-parizsban/
888.hu/article-parizsban-agressziv-tuntetesek-voltak-macron-tervei-miatt
Ennyi hirtelen.Tele vele a google.

LebensraumamOsten 2018.05.30. 13:16:01

@Ekrü: Hehe! A 888-ra hivatkozni kb. olyan, mintha magunkat akarnánk szándékosan tökön lőni.
Csak le kell az írásuk minden szavát, vagy mondatát fordítani ellenkezőjére és máris felvesznek bármelyik igazi nemzetközi sajtószerkesztőségbe tudósítónak.
Persze a magyar időkkel is ugyanez a helyzet. Mintha egy kód lenne az firkálmányuk, csak ellenkezőjére kell dekódolni és megvan a valódi üzenet. Ezek elmehetnének sifrírozni. :DDD
De maradjunk a lényegnél. A francia nép 88 százaléka (Vigyázat nem 888 %-a és nem is 2/3 százaléka!) a demokrácia folytatása mellett döntött és egyöntetűen támogatják Macron elnök urat (Micsoda szervilizmus, mintha valami fideszes seggnyalóként orbáncról írnék! Pfff! :DDD ) az országot és a francia nemzetet támogató reformjai végrehajtásában.
Na ezt akár az MTI is leközölhetné. :DDD

Sztenikó Rezső Frigyes. 2018.05.30. 14:03:20

@Ekrü: Ezek a tüntetések csak az SNCF, francia vasúti társasággal kapcsolatosak, amely nem egy, az egész társadalmat érintő reformnak felelnek meg, hanem csak egy cég átlakítását érintik. Ezzel szemben a francia kormány a következő, az egész társadalmat érintő átalakításokat hajtotta végre csak az elmúlt egy évben: munka-törvénykönyv liberalizációja, adórendszer reformja, szakképzési rendszer reformja, át- és továbbképzési rendszer reformja.

VT Man 2018.05.30. 14:18:04

@_B_:
"Csak Budapesten lakik 20% HIVATALOSAN. Fekete/szürke albérletben meg legalább 30%."

Szep dolog, hogy valaki arrol almodik, hogy Budapesten 5 millio ember lakik (ez az 50%).

De attol meg nem igaz.

Tom66 2018.05.30. 14:18:05

Franciaország olyan, mint egy bársonnyal letakart szemétdomb. A nagyvárosiak egyes csoportjai (pénzvilág, bevándorlók) nyilván kedvelik az egyre nagyobb zűrzavart, káoszt és Macron ténykedéseit is. Akkor lesz újra nagy Franciaország, ha ismét születik egy de Gaulle kaliberű politikus.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://magiavali.blog.hu 2018.05.30. 14:30:16

Egy TED előadást láttam a youtube-on, ahol arról volt szó, hogy ha Franciaország abbahagyná Afrika kizsákmányolását, gyorsan a fejlődő országok szintjére esnének gazdasági mutatói.

m.t. 2018.05.30. 15:04:00

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
Pont ezert akarja Macron rancba szedni. Nyilvan eszuk agaban nincs feladni a gyarmatokat, de kockazatos a sajat gazdasagukat egy kieroszakolt piactol fuggesben tartani.
Sajnos akarmennyire fenntarthatatlan es veszteseges a joleti rendszer, rohamrendorok nelkul nehez lesz egyenliteni a merlegen. Rovid tavon minden erintett csak azt latja hogy veszit.

Szep dolog hogy egy nep kiall magaert, de valahogy nem erinti meg az igazsagerzetemet amikor:
- akadozik a vasut 3 honapja mert a vasutasok nem akarnak 45 helyett 55 evesen nyugdijba menni
- a diakok egy resze blokkolja es szetfirkalja az egyetemet, mert az nem vesz fel 2-szer annyi jelentkezot mint amennyinek fizikailag hely van

tireless treehugger 2018.05.30. 21:25:51

30 évig közdött a vidék hogy hagyják őket békén. Most meg az a baj.

Érvényes mindenhol, nemcsak franciában.

Jóérzésű libsi bottal sem piszkálja a vidéket, elől harap hátul rúg.

A legjobb tudomást sem venni róluk.

_B_ 2018.06.20. 16:27:36

@VT Man: úgy értettem szürke/fekete albérlőkkel együtt 30%. Gondolom te is értetted, csak a mondandómba amúgy nem tudtál belekötni. Ügyes vagy, leülhetsz