Párizsból, szeretettel!

Macron a pácban?

Egyre több kihívással találja magát szembe a francia köztársasági elnök, miközben népszerűsége nagy mértékben zuhan

2017. augusztus 01. - Sztenikó Rezső Frigyes.

Miközben Emmanuel Macron a nemzetközi médiában töretlen népszerűségnek örvend, és egyszer, hol a liberális kanadai miniszterelnökkel Justin Trudeau-val készítenek róla meghitt képet, vagy épp Donald Trumppal folytat szkander bajnokságot, miközben a U2 frontemberét, Bono-t fogadja, odahaza már kevésbé fest pozitívan a megítélése. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a legújabb közvélemény kutatások szerint az elnök népszerűsége majd 10%-ot zuhant a lakosság körében. Ilyen szintű népszerűség csökkenést csupán Jacques Chirac-nak sikerült elkönyvelni 1995-ben amikor is a konzervatív elnök népszerűsége 15 százalékponttal csökkent az elnökségének első két hónapjában.

Az elemzők szerint több tényező is szerepet játszhat Macron népszerűségének ilyen nagyarányú csökkenésében. Egyrészről a munkatörvénykönyvének a reformja sok embernek szúrja a szemét, hiszen az a lakosság nagy részét fogja kellemetlenül érinteni. A részletekről egyelőre zajlanak a tárgyalások, de az biztos, hogy a munkavállalóknak csorbulni fognak a jogaik, illetve csökkeni fog az államtól kapott juttatások nagysága is például munkanélküliség esetén. Igaz, a franciákat nem kell félteni hiszen a jelenlegi jogszabály szinte a legtöbb biztosítékot nyújtja a munkavállaló számára az Európai Unióban.

macron.jpg

Forrás: Le Figaro

Azonban Macron választási programjának a szavazók számára legkedvesebb részét, az adócsökkentéseket, úgy néz ki elhalasztja a kormány, tudniillik az Állami Számvevőszék 9 milliárd eurónyi lyukat talált a költségvetésben. Így annak érdekében, hogy a kormányzat tartani tudja a 3%-os költségvetési hiányt, az adócsökkentések jelentős részét elhalasztják.

De természetesen Emmanuel Macron próbál azért a választók számára is kedvezni, így várhatóan 2018 végétől fokozatosan kerül kivezetésre az önkormányzatok számára fizetett, úgynevezett lakhatási adó. Ez főként az városvezetés számára jelent érvágást, hiszen talán az egyik legfontosabb bevételi forrásuktól esnek el. A kormány ígéretet tett a kieső források pótlására, de persze kérdés, hogy a megszorítások közepette, miből tudják majd kiegészíteni. Nemcsak bevételek csökkenését kell elkönyvelnie a települések vezetőinek, hanem várhatóan – akárcsak a parlamenti - az önkormányzati képviselők számát is csökkenti a kormány.

A polgármesterek azonban a megszorításokat és a lakhatási adó fokozatos megszüntetését elutasítják, hiszen az elmúlt három évben már 9,4 milliárd euróval csökkentek az önkormányzatok kiadásai, így véleményük szerint már kellő mértékben hozzájárultak a költségvetési hiány mérsékléséhez, így most a központi kormányzaton a sor.

Az elnök népszerűségének az eséséhez nagyban hozzájárulhat továbbá a francia vezérkari főnök, Pierre de Villiers személye körül kirobbant botrány is. A vezérkari főnök ugyanis nyíltan kritizálta a kormányzat hadsereggel szemben bevezetendő megszorító intézkedéseit. Az előrejelzések szerint a kormány nagyságrendileg 850 millió euróval szeretné csökkenteni a hadsereg költségvetését, amivel de Villiers nem értett egyet, hiszen a köztársasági elnök vállalásai között szerepelt, hogy a kormány 2025-re a jelenlegi 1,78%-ról 2%-ra növeli a hadi kiadásokat. A Pierre de Villiers már 2016 óta próbálja elérni, hogy emeljék meg a védelmi költségvetést, ugyanis véleménye szerint a hadsereg felszereltsége rendkívül ideje múlt, s így új, a kor színvonalának megfelelő eszközre lenne szükség.

Az elnök július eleje óta többször nyíltan bírálta Pierre de Villierst és jelezte számára, hogy ha az elnök és a hadsereg vezetője között ellentét van, akkor az utóbbinak kell változtatnia a hozzáállásán. Több szakértő szerint az ilyen nyílt kritika a hadsereg vezetőjével szemben példanélküli és teljesen megkérdőjelezi a vezérkar főnökének a személyét a hadsereg élén, ami pedig ronthatja a katonaság morálját is. Így nem véletlen, hogy július 19-én lemondott Pierre de Villiers a francia hadsereg vezetői posztjáról, ami a történészek szerint 1961 óta a legsúlyosabb krízis a francia hadsereg és kormány között.

Az új elnök egy sokkal centrálisabb hatalmi struktúrát képzel, mint ami eddig volt, amit jól mutat az is, hogy nemrég a Nemzet Gyűlés és a Szenátus közös ülésezését hívta össze, amire ez idáig csak kétszer volt példa a francia V. Köztársaság történetében. Emmanuel Macron ezzel jelezte, hogy a végrehajtó hatalom munkáját is nagyobb mértékben akarja ellenőrizni.

A fenti esetek nemcsak a lakosság körében, hanem az elnök pártjában sem tetszett többeknek, így a július közepén tartott pártgyűlésen meglepetésre maga az elnök is megjelent, s nyugalomra intette a híveket. Kérdés, meddig tud fent maradi a párt egysége, ugyanis a párton belül többen a demokrácia hiányát, a vélemények teljes semmibevételét tapasztalják, s sok esetben elégedetlenségüknek hangot is adnak. Márpedig, ha az elnök keresztül akarja vinni a reformjait, akkor kénytelen egy egységes pártot maga mögött tudnia a Nemzet Gyűlésben.

 

Le Pen lelép a politikai életből

Na jó a cím kicsit blikfangosra sikerült, ugyanis nem egészen Marine Le Pen a Nemzeti Front elnöke, illetve legutóbbi elnökjelöltje hagyja ott a versenyt, hanem a 27 éves unókahúga, Marion Maréchal-Le Pen, ami azonban talán a jövőre nézve még nagyobb jelentőségű. Az ifjú Le Pen kivonulása a politikai életből ugyanis többet jelent annál, mint ha egyszerűen csak egy képviselő lépett volna le a politika színpadáról. Marion Maréchal Le Pen, ugyanis egy érdekes színfoltja volt a francia Nemzet Gyűlésnek. A francia törvényhozás legfiatalabb képviselője volt, alig 22 évesen került be Vaucluse választási körzet képviselőjeként a francia parlament alsó házába.

Öt éves pályafutása során a következetesen kiállt a konzervatív értékek mellett, így felszólalt a homoszexuális házasság ellen, védelmébe vette a francia identitást és nemzet tudatot és az országot fenyegető iszlám veszélyről beszélt. Mondanom sem kell, hogy hívő katolikus, melynek munkája és nyilatkozatai során többször hangot adott, ebből következik, hogy számára a legfontosabb mindig is a család volt, amely véleménye szerint a francia társadalom egyik alappillér, állítása szerint ez miatt is távozik a pártból, hogy több időt töltsön gyermekével. (Igaz, egyelőre boldog családról nem beszélehetünk az esetében, ugyanis a gyermeke apjától menetközben elvált.)

nemzeti_front_marion-marechal-le-pen.jpg

Marion Maréchal-Le Pen egy 2017-es kampány rendezvényen - Búcsút intett 

Holott mind a Le Figaro, mind a Le Monde szerint főként a Nemzeti Front vezetőségével ellentétes gondolati véleménykülönbségek miatt lépett ki. Igaz, sosem volt felhőtlen a kapcsolatuk a nagynénjével, rossz májúak szerint Marine Le Pen irigy volt a tehetséges unokahúgára, aki töretlen népszerűségnek örvendett a választók között. Az elmúlt öt évben, de még a tavaszi kampány során is többször utalt arra Marine Le Pen, hogy únokahúga tapasztalatlan a politikai életbe és túl fiatal a komoly döntésekhez. Így például még egy új kormányba sem vette volna be rokonát, írja a Le Figaro. Minden kritika ellenére, Marion a végsőkig kitartott nagynénje mellett, holott a párt által diktált irányvonallal egyáltalán nem értett egyet. A Nemzeti Front ugyanis Florian Philippot vezetésével a klasszikus konzervatív értékek helyett inkább a "szuverenista-etatista" vonalat választotta, s így a kampány során a család, a nemzet, a haza kérdésköre háttérbe szorult. Ezt Marion állítólag a párton belül többször szóvá is tette, továbbá hatalmas hibának tartotta azt is, hogy a kampány főként az eurózónából való kilépés köré csoportosult, miközben a franciák nagy része nem akar kilépni a közös valutaövezetből a felmérések szerint. 

A Le Figaro hozzáteszi, hogy Marion valószinűleg a magánszférába fog feloldóni egy ideig, így akár még a család afrikai kapcsolatai révén a fekte kontinensen is folytathatja a karrierjét, azonban mind a Le Monde, mind a Le Figaro a fiatal politikus "politkai nyugdíjaztatását" időlegesnek tartja. Egyrészről a választások után egyre több jel mutat arra, hogy összecsapnak a hullámok a Nemzeti Front felett, s akár a belső harcok felemészhetik a pártot, amibe a fiatal politikus nem akar részt venni. Másrészről a konzervatív Valeurs Actuels-be adott interjújában megszellőztet néhány gondolatot ideológiai és politikai elképzeléseiről, amelyek hosszabb távon akár még be is érhetnek. Így ha esetleg a jobboldal stílust vállt, s olyan személyek kerülnek előtérbe, mint az erősen konzervatív republikánus politikus Laurent Wauquiez, akkor megváltozhat a politikához való viszonyulása. 

Állásfoglalása szerint a konzervativizmus egyáltalán nem bukott el Emmanuel Macron győzelmével, ugyanis "az embereket nem gazdasági, hanem főként spirituális tényezők mozgatják, úgymint a haza, kultúra, identitás (kérdésköre). Ami a Nemzeti Frontot és a jobboldalt összeköti, az nem más mint a konzervativizmus. A stratégiai győzelem (a jobboldal számára) abban rejlik, ha konzervatív burzsoáziát és munkásosztályt sikerül egységbe kovácsolni, úgymint 2007-ben Nicolas Sarkozy-nek. Ugyanis a nemzeti burzsoáziának (elitnek) és munkásosztálynak egy közös félelmük van, a közös identitásuk (elvesztése)".

Kérdés, hogy ki vállakozik, hogy egységbe kovácsolja őket. Nem lennék meglepve, hogy 10 vagy 15 év múlva egy szőke, konzervatív elnökjelölt asszony indulna az elnöki székért, egy karakteres konzervatív programmal, Marion Maréchal Le Pen néven. Bármennyire is megosztóak a nézetei, egy biztos a politikához való tehetség meg van benne (nemcsak szerintem).

Egy miniszterelnöki kinevezés margójára

Úgy látszik, hogy a francia elit talán sohasem zárt még ennyire össze mint Emmanuel Macron elnöksége során, amit jól mutat Edouard Philippe miniszterelnöki kinevezése. A magát jobboldalinak meghatározó újdonsült miniszterelnök, ugyanis a francia elit archeotípusa. Francia (pardon, normand...) értelmiségi családban született. Iskoláit annak rendje módja szerint Franciaország elitképző intézményeiben végezte. Így megfordult a párizsi Science-po-n, ahonnan az útja a francia politikus és hivatalnokképző elit iskolába, az ENA-ba (École Normale Administration) vezetett. 

A 1990-es években kezdett el politizálni, ahol akkor még a Szocialista Párt mögé állt be, s a tavaly elhunyt, szociáldemkorata Michel Rocard kampányát támogatta. Később azonban szakított a baloldallal, s az Alain Juppé által újra szervezett UMP-be találta magát, ahol azóta is a bordeaux-i polgármester egyik legközelebbi emberének számított. 2010 óta Le Havre polgármestere.

philippe_edouard.jpg

Philippe Edouard, Franciaország új miniszterelnöke (Le Figaro)

Aki nem tudná Alain Juppé sosem tartozott a jobboldal keménykalapos képviselői közzé, így sokkal engedékenyebb volt a nemzeti kérdést illetően, sosem vetette el a multikulturalizmust, így talán nem véletlen, hogy az őszi kampánya során a "boldog indetitás" szöveggel kampányolt, amiben az országban élő kissebbségek boldog együtt élését propagálta. A kampány szlogen egyébként válasz volt a kozernvatív Alain Finkielkraut filozófus által írt "szomorú identitás" című könyvre is, amely kitörő sikere ellenére meglehetősen sötét jövőt jósol a francia kultúrát és nemzetet illetően. Egyébként Alain Juppé kampány főnöke nem volt más, mint Edouard Philippe, aki még a kampány hevében viccelődött a jelenlegi köztársasági elnökön. De ezen Macron gyorsan túltette magát, s kinevezte miniszterelnöknek.

Edouard Philippe kinevezésével Emmanuel Macron egy éles támadást intézett a Republikánus párt irányába, s akárcsak a Szocilaista Pártot a kontervatív pártot is szét akarja robbantani, s célja, hogy kialakítson egy valamiféle középpártot, ami magamögé gyűjti, a mérsékelt jobb és baloldali, úgynevezett centrista politkusokat. Mindazokat, akik gazdaságilag és társadalmilag is a liberális értékek irányába elkötelezettek. 

Hogy Emmanuel Macron ravaszkodása összejön-e azt majd következő hetek eldöntik, de várhatóan több jobboldali politikus is be fog állni a frissen megválasztott köztársasági elnök mögé.

Az ikérdés, hogy Edouard Philippe személye mennyire megnyugtató. Egyrészről semmilyen tapasztalata nincs a kormányzati munka terén, ami igaz, hogy egy politikai szüzessége ad neki, de sajnos az országos politikába farkastörvények uralkodnak. Másrészről a sajtó is találhat piszkos dolgokat mögötte, ugyanis a Mediapart információ szerint (akik nagy szerepet játszottak Francois Fillon körüli botrányban a választások során) a vagyonbevallása során nem volt hajlandó minden információt a hatóságok számára át adni 2014-ben. Így a párizsi ingatlanának az értékét egyszerűen "fogalmam sincs" bejegyzéssel intézte el.

További kérdés, hogy milyen szerepet vállalt az UraMin üzletben, amely során az Areva atomipari vállalat képviselőjekánt dolgozott, s amely során az állam majd 3 milliárd eurót vesztett. Igaz, a témát jól ismerő újságíró szerint Édouard Philippe neve egyszer sem bukkant fel az eset kapcsán.

Édouard Philippe kinevezése azonban jól mutatja azt is, hogy az eddig egy új kozmopolita, liberális elit van születőben, akik Emmanuel Macronnak köszönhetően teljesmértékben átveszik a politikai hatalmat. Macronnak a szocialisták, s a konzervatívok szétverésével sikerül a vadhajtásokat is kiírtani, s véghez vinni a liberális reformokat, legyenek azok gazdasági, oktatási vagy kultúrális reform. A Le Havre-i polgármester kinevezése azonban eszembe juttatja Axelle Le Maire februárban távozott szocialista államtitkár szavait (aki egyébként a Gazdasági Minisztériumba együtt dolgozott a jelenlegi köztársasági elnökkel.) "Az országunkat 3000 ember irányítja, akik kezükbe tartják a hatalom kulcsát". - mondta a Liberation-nak. Úgy tünik, most végleg hatalomra kerültek.

Végülis ki szavaz a Nemzeti Frontra?

A Nemzeti Front szociológiai összetétele, azaz az elmúlt 30 év kudarca

Már nincs egy hónap sem a francia köztársasági elnöki választások első fordulóijáig, de még így sem lehet biztos győztest hirdetni. Egy biztos a Nemzeti Front probléma nélük fogja abszolválni az első fordulót, így biztos helye van a választások második körében. Erre szinte mérget lehet venni, amit jól mutat az is, hogy a szélső jobboldali párt választói a leghatározottabbak a döntésüket tekintve, így jöhet, bármi szinte biztos, hogy elmennek szavazni a Nemzeti Frontra.

Azonban biztos sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon kik azok, mely az a társadalmi réteg, akik a Nemzeti Frontot támogatják? És mi a legfőbb motivációja ezeknek a választóknak, hogy a szélső jobboldali pártra adják a szavazatukat? 

A kérdést természetesen nem csak Önök hanem sok kutató is feltette már, akik ha nem is minden esetben a Nemzeti Front szavazókat keresték, de sok esetben ott kötöttek ki. A téma legnagyobb kutatója Christophe Guilluy geográfus, aki a társadalom földrajzi vetületeivel foglalkozik 2000 óta több kötetben (Francia törésvonalak, A perifériára szorult Franciaország, Franciaország alkonya) dolgozta fel a francia társdalomban meghúzódó törésvonalakat. Így elemzései szerint a társadalomban megtalálhatunk egy úgynevezett perifériára szorult réteget, akik főként az egykori munkásréteg dolgozói közül kerülnek ki. Guilluy szerint, ez a társadalmi csoport veszélybe érzi magát a határok megnyitása, a termékek és a szolgáltatások szabad áramlása miatt, amit a mindenkori kormányzatok sem kérdőjeleznek meg, s így ezen perifériára szorult emberek számára a globalizáció nem jelent mást, mint a(z) (ipari) munkahelyek elvesztését és a bevándorlók számának növekedését.

nemzeti_front_le_pen.jpg

A francia társadalomban végbemenő változások nagyságrendileg 30 évvel ezelőtt kezdődtek, amikor is az ipari szektor látványosan kezdett visszaszorulni. A jelenség főként a vidéki közép- és kisvárosokat, illetve a nagyvárosok szélesebb körű agglomerációját érintette, ahol a gyárbezárások miatt jelentősen csökkent a munkahelyek száma. Az ipar visszaszorulását jól mutatja, hogy az elmúlt 25 évben nagyságrendileg 1,4 millió munkahely szűnt meg a szekunder szektorban. Az iparosítás visszaszorulása egyrészről arra vezethető vissza, hogy Franciaországban – szemben Németországgal – nem történt meg az kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a 1990-es és 2000-es évek folyamán, így a 2008-as világválság még nehezebb helyzetbe hozta e vállalkozásokat és a kisüzemek nagy része megszűnt. Másrészről azonban a nagyvállalatok jelentős része az évek folyamán az alacsonyabb költségvonzatú országokba helyezte át a termelését, ami szintén jelentősen hozzájárult a szekunder szektor munkahelyeinek csökkenéséhez. A munkahelyek megszűnése jelentős mértékben növelte az állástalanok számát és a csalódott, munkanélküli választók az elmúlt évek kormányainak tulajdonítják az elhibázott gazdaságpolitikai megoldásokat. Így nem véletlen, hogy a munkanélküliség által leginkább sújtott régiókban a legnagyobb a radikális változást kívánó, Nemzeti Frontra szavazók aránya.

Az iparosodás visszaszorulásával párhuzamosan a tercier szektor jelentősége egyre inkább bővült a gazdaságon belül, amit a 2008-as világválság, főként a digitalizáció térnyerése még jobban felgyorsított. Az egykori ipari zónák azonban teljesen kimaradtak a fejlődésből, ugyanis az Uber, az Airbnb, illetve az egyéb modern digitális megoldásokra alapuló vállalkozások elkerülik e régiókat, továbbá a szálloda-és a szórakoztatóipar is főként a nagyvárosokba koncentrálódik (leszámítva egy-egy turisztikai térséget).

A periférikus megyék városaiban nemcsak a munkahelyek szűnnek meg, hanem a helyi állami vagy magánszolgáltatások is folyamatosan leépülnek, eltűnnek. Ez főként a nagy alapterületű bevásárlóközpontok elterjedésének köszönhető, ami idővel teljesen ellehetetlenítette a helyi kiskereskedelmet, így a városközpontok kiüresednek, s a vidéki lakosság kitaszítottság érzése tovább nőtt. Mindezt tovább gyorsítja, hogy az állami szolgáltatások nagy része is, úgymint posta, óvoda, iskola is egyre inkább eltűnik, ami a kitaszítottság érzését tovább növeli. Mindezt jól mutatja az amerikai New York Times tudósítása a francia Albi városából, ahol a kiskereskedelem teljesen leépült, s egy üres belváros maradt helyette. A fenti folyamat az Ifop jelentése szerint jelentős mértékben hozzájárult a Nemzeti Front megerősödéséhez. Az elemzésük szerint a 2014-es uniós parlamenti választások eredményei szerint azokban a kisvárosokban és falvakban, ahol egyetlen egy kereskedelmi egység sincs a választók 31,8%-a a Nemzeti Frontra adta a szavazatát, míg ott, ahol legalább 8 vagy 9 szolgáltatás található, a szavazatok 25,6%-kát kapta a szélsőjobboldali jelölt.

A metropoliszok és a vidék párhuzamos gazdasági fejlődése mellett társadalmi átalakulás is végbement a francia társadalomban az elmúlt 20-30 évben, ami szintén magyarázatul szolgál a Nemzeti Front magas választói támogatottságának. A vidéki lakosság ugyanis kevésbé vagy szinte egyáltalán nem részesedett a globalizáció sikereiből, sőt inkább annak árnyoldalaival találkozott. A városokban viszont kialakult egy úgynevezett globalizált városi polgárság. Matthieu Quiret, a Les Echos lap Collectivités locales rovatának munkatársa szerint az egyes metropoliszok és nagyvárosok lakosai kulturálisan sokkal közelebb kerültek a világ más nagyvárosaiban élő polgárokhoz, mint a saját nemzetük polgáraihoz. Eközben a lakosság többi része, főként az alacsony bérekkel rendelkező munkásosztály, illetve az alkalmazotti réteg egyre inkább a társadalom perifériájára szorult. Christophe Guilluy francia földrajztudós számításai szerint a 36 ezer francia önkormányzatból nagyság rendileg 34 ezer teljesen a perifériára került, ami a lakosság 60%-át jelenti. Így talán nem meglepő, hogy a Nemzeti Front egy sikeres kampánnyal könnyen maga köré tudta gyűjteni ezen csalódott, s a társadalom szövetéből kitaszított embereket.

Mit ajánl Marine Le Pen?

A Nemzeti Front gazdasági programja

Marine Le Pen hónapok óta vezeti a választási statisztikákat, s szinte biztosan első helyezettként fog végezni a választások első fordulójában (Igaz, a legújabb közvélemény kutatások, már Emmanuel Macron előnyét prognosztizálják). Azt tudjuk, hogy Marine Le Pen főleg az elit elutasítására építi a kampányát, azonban kérdés, hogy ha esetleg hatalomra kerül, akkor vajon milyen gazdasági megoldásokat tud felmutatni a választók számára. Így érdemes egy pillantást vetni, hogy mire számíthatnak a franciák, s az európaiak abban az esetben, ha a Nemzeti Front jelöltjét választják meg elnöknek.

le_pen_francia_valasztas.jpg
Forrás: Dreuz.info

Marine Le Pen programjában a legfőbb cél a nemzeti szuverenitás visszaállítása, amit monetáris, törvényhozási, területi és gazdasági téren is megszeretne erősíteni. Ebből következik, hogy megkérdőjelezi Franciaország uniós tagságát, így az ország szuverenitásának a visszaállítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezne a jelenleg hatályban lévő uniós szerződések módosításáról, majd népszavazás útján döntene Franciaország tagságáról. Az unióval folytatott tárgyalások során a fő cél az lenne, hogy olyan közös európai programban állapodjanak meg a felek, mely tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást, így Franciaország függetlenségét.

A programjának egyik fő eleme a nemzeti valutához, a frankhoz való visszatérés, igaz ez nem biztos, hogy az euróval való teljes szakítást jelentené, hiszen a jelenlegi közvélemény kutatások szerint a lakosság 68%-a támogatja a közös fizetőeszközt. Így, míg Le Pen programjában a nemzeti valutához való visszatérés szerepel, addig a sajtóban már egy közösségi valuta létrehozását irányozta elő Marine Le Pen, ami leginkább az 1979 és 1999 között létező ECU-nak felelne meg. Így, Marine Le Pen elképzelései szerint egyszerre őrizné meg a nemzeti szuverenitást a monetáris politika terén, illetve a közös valutából fakadó előnyöket. Az elemzők szerint azonban egy ehhez hasonló rendszerhez való visszatérés szintén jelentős mértékben csökkentené a nemzeti szuverenitást a monetáris politika terén, hiszen a döntések során figyelembe kellene venni az euróval szembeni árfolyam alakulását is, s esetleges eltérés esetén azonnal be kellene avatkozni. Mindez jelentős mértékben szűkítené a francia monetáris politika mozgásterét.

A francia frankhoz való végleges visszatérés egyébként a Nemzeti Front szerint lehetőséget nyújtana arra, hogy a jegybank közvetlenül finanszírozza az államadósságot, mellyel a korlátlan pénznyomtatásnak adna lehetőséget. Igaz, az új frank nagyarányú leértékelődése – elemzők szerint nagyságrendileg 30%-os -, a kamatlábak elszabadulása és a nemzetközi hitelezői bizalom elvesztése miatt, a megnövekvő francia államadósságot csak ily módon tudná kezelni a kormány. Azonban a pénznyomtatás, s az államadósság e módon történő finanszírozása nagyarányú inflációs kockázatot rejt magában.

Gazdaságpolitika terén előtérbe helyezné a hazai vállalatok védelmét, melyet egy úgynevezett „intelligens” protekcionizmus keretein belül valósítana meg. Így egyrészről a nemzeti valuta visszaállításával és annak leértékelésével előnybe hozná a francia vállalatokat, továbbá az import termékekre további 3%-os import vámot vetne ki. A francia állam részéről növelné a hazai vállalatok felé irányuló megrendeléseket, továbbá a stratégiailag fontos iparágakat államosítana, ezzel védené meg őket a külföldi befektetőktől. A Nemzeti Front a kutatás és fejlesztési kiadásokat 30%-kal növelné, illetve kötelezné a nagy francia vállalatokat Innovációs Alap létrehozására azzal a céllal, hogy elősegítsék a kkv-ék fejlődését. A hazai munkavállalók védelme érdekében a vállalatok által alkalmazott külföldi munkavállalókra speciális foglalkoztatási adót vetne ki.

A költségvetés politika terén nagyarányú adócsökkentést irányozna elő. Így csökkentené a jövedelemadót, a lakhatási adót, a közjegyzői díjakat, továbbá a társasági adót is a jelenlegi 33%-ról 24%-ra mérsékelné. A hadikiadásokat a GDP 1,8%-ról egészen 3%-ig emelné, továbbá növelné a rendőrség létszámát is. Ezek mellett növelné a munkások és a kisnyugdíjasok vásárlóerejét havonta nagyságrendileg 80 euróval. Végül pedig átvizsgálná és emelné a szociális kiadások nagyságát. A jelöltnek mindezen intézkedésekkel a fő célja az, hogy elősegítse a vásárlóerő növekedését. Az elemzések szerint a Nemzeti Front intézkedései 85 milliárd euró többlet kiadást jelentene a költségvetés számára. A költségvetési kiadásokat az importvámból befolyó adóból (15 milliárd euró), a külföldi munkavállalók megadóztatásából (2 milliárd euró), továbbá a társadalombiztosítási rendszer reformjából, az adócsalás visszaszorításából, az Európai Unió számára befizetett hozzájárulások megszűnéséből, a bevándorlás okozta költségek mérsékléséből, valamint az intézményi reformok által nyert megtakarításokból finanszírozná.

Marine Le Pen programjában nem részletezi, hogy pontosan mit kezdene az államadóssággal, ellenben a költségvetési hiányt 2019-re a GDP 3%-áig csökkentené, s az öt éves elnöki ciklusának a végére az 1,3%-ot szeretné elérni. Mindezt főként arra a hipotézisre építi, miszerint a francia gazdaság 2018-ban 2%-kal, 2021-ig pedig éves 2,5%-kal fog bővülni. Kérdés azonban, hogy a frankhoz való visszatérés mekkora gazdasági sokkot fog jelenteni az országnak, illetve az egyes protekcionista lépésekre miként reagálnak a partnergazdaságok.Így a 2%-os gazdasági növekedés is fenntartásokkal kezelendő. Az biztos, hogy a Nemzeti Front esetleges hatalomra kerülésével egy bizonytalan korszak venné kezdetét a gazdaságpolitika terén.

Albi, ahol minden sarkon tök terem

Hagyjunk fel most kicsit a politizálással – az úgyis megfekszi az ember gyomrát - és evezzünk át a gazdaság területére, amiben ha Franciaország nem is jeleskedik manapság, de sok figyelemreméltó példát tud felmutatni az együttműködés és a fenntartható fejlődés terén.

albi_gyumolcs.jpg
Albi városa madártávlatból - Váltanának, Forrás: Le Figaro

Így, ha valaki a festői dél-franciaországi Albi városába jár, ne ijedjen meg attól, ha léptem nyomon paradicsom vagy paprika tövekbe, esetleg egy fej karfiolba botlik a város utcáin vagy épp a híres katedrális mellett. A főként Toulouse-Lautrec festő szülőhelyeként ismert 51 ezer fős város vezetése ugyanis ambiciózus tervet tűzött ki maga el 2016-ban: a városnak 2020-ra önellátónak kell lennie élelmiszer ellátás tekintetében. A városvezetők szerint abnormális az, hogy a világ minden részéről érkező termékeket fogyasztunk, miközben a térséget körbe veszi a termékeny föld, továbbá egy-egy élelmiszer válság folyamán az élelmiszer ellátás sem biztosított öt napnál tovább a város lakosai számára.

Így a városvezetés kezébe vette a dolgokat, s a legfiatalabb generációtól kezdve a nyugdíjasokig mindenkit megpróbál bevonni a kezdeményezésbe. Első lépésként egy 73 hektár nagyságú, alig néhány percre lévő önkormányzati tulajdonú termőföldet vontak be a programba, melyet az első két évben ingyen, utána évi 80 euró fejében adtak ki termelők számára, akik meghatározott szabályok szerint (pl. csak biotermékeket termelhetnek) művelhetik be a kapott parcellát. A megtermelt zöldséget, gyümölcsöt csak helyi lakosoknak adhatják el. Ha esetleg többlet keletkezik, azt a városi menza vásárolja fel.

albi_csaladi_kert.jpg

Újra művelésbe vonták - Egy családi zöldséges kert Albiban (Forrás: Albi)

Második lépésként a város flaszterét vonták be a termelésbe, s így ahol azt a környezet lehetővé tette zöldségesládákat helyeztek el, gyümölcsfákat ültettek. Így lassan az ablakba tett muskátlik mellett megjelentek a tökök, karfiolok, répák. Az utcasarkokon, tereken vagy egy nagyobb alma vagy körtefa kínálja piros termését a város parkjában. A növényeket a falubeliek nevelik, s bárki szabadon vehet az így termesztett termékekből.

A következő lépés a parlagon heverő vagy gyepszőnyeggel felszórt kertek termelésbe való újbóli bevonása volt. Ez lehetőséget ad a nehéz körülmények között élőknek arra, hogy megtermeljék a zöldség és gyümölcs szükségletük egy részét, ezzel csökkentve a napi kiadásaikat. Ezek mellett a klasszikus mezőgazdasági termelőket is be szeretnék vonni a projektbe, meggyőzve őket, hogy termékeik egy részét ne a nagy élelmiszervállalatok felé értékesítsék, hanem inkább helyi szinten adják el. Igaz, a városvezetés szerint egyelőre nehéz lesz meggyőzni őket. További kihívás a kereskedelmi láncok megnyerése, hogy a városban lévő boltjaik polcaira a környékben termelt áruk kerüljenek fel. Egyelőre ez sem megy könnyen, igaz a város központjában működő áruház lánc engedett, s aki akar az már vehet, egy igazi hazait.

Azonban nemcsak kertek építésével van kikövezve az önfenntartás felé vezető ösvény, hanem a lakosság gondolkodását is formálni kell. Így az iskolákban és óvodákban kis zöldségkerteket alakítottak ki, melyet a gyerekek művelnek. A munkát tanárok és a szülők mellett szakértők is segítik, akiket főként a nemzetközi mozgalom, a „Les Incroyables Comestibles” szolgáltat a város számára. Ezzel a fiatalok számára akarják tudósítani, hogy mikor melyik gyümölcsnek, zöldségnek van szezonja, illetve, hogy a helyben megtermelt élelmiszerek sokkal hasznosabbak, sőt esetleg még ízesebbek és egészségesebbek is, mint az ország más részéről vagy esetleg külföldről érkező termékek.

A város egyik képviselője, Jean-Michel Bouat bevallja, hogy feltehetően nem fog sikerülni a teljes önellátás elérése 2020-ra hiszen például sertés húsból nincs elegendő, de például tejtermékek terén már kielégítő mennyiséget termelnek a környékbeli gazdák. Így, ha némi keserű szájízzel is zárják a négy éves mandátumukat, nem szomorodnak el a város honatyái, hiszen már az is elégedettséggel tölti el őket, hogy négy éves mandátumok folyamán tudták formálni a város lakosainak fogyasztási szokásait.

Emmanuel Macron, Marine Le Pen legnagyobb kihívója

Februát 4-én tartották Lyonban az En Marche! Mozgalom nagygyűlését, ahol a mozgalom (politikai párt...) elnöke Emmanuel Macron tartott, szokásához híven dinamikus, már-már Sarkozy-t idéző mozgósító szónoklatot. Több, mint 10 ezer ember volt rá kíváncsi, ami még egy éve nem létező párttól nem kis eredmény. Több közvélemény kutatás szerint Emmanuel Macron lesz Marine Le Pen kihívója az április végén tartandó elnökválasztások során, miután a konzervatív jelölt, Francois Fillon belebonyolódott a felesége körül kialakult korrupciós botrányba.

Így sokan az egykori gazdasági miniszterbe látják a francia politika, sőt egész Franciaország megváltóját. Fiatal, dinamikus, s mivel csupán 2014 óta van a politika első vonalában, így személye sem használódott még el. Így az általa képviselt balközép politikának szinte biztos útja van a győzelem felé, s így akárcsak Kanadában, egy multikulturalizmust, s a nyitott társadalmat előtérbe helyező, a piaci liberalizmust s, így a globalizmust támogató elnöke lehet Franciaországnak. Nem véletlen, hogy sok neves üzletember, az egykori IMF vezér Dominique Strauss-Kahn tanácsadói köre is felsorakozott mögé, kiegészülvén a különböző szakértőkkel, akik az elmúlt húsz-harminc év politikájában nagy szerepet kaptak. Így megtalálhatjuk többek között Jacques Attali közgazdászt, Francois Mitterand egykori gazdasági tanácsadóját, Jean Pisany Ferry-t a brüsszeli Brugel Intézet és a FranceStratégie egykori igazgatóját is.

2048x1536-fit_emmanuel-macron-lyon-4-fevrier-2017.jpg

Emmanuel Macron Lyonban az En Marche! mozgalom kampányrendezvényén

A kérdés azonban az, hogy vajon Emmanul Macron valóban szeplőtlen-e, s kívülről tört be a politikai elitbe, így valóban tiszta kezekkel tud-e a nép elé állni? Továbbá az általa véghez vitt gazdaság politikai intézkedések kedvezően hatottak-e Franciaországra?

Az, hogy mennyire kívülről érkezett már régóta vita tárgya, de még a Szocialista Párton belül is többen úgy vélik, hogy Emmaneul Macron, maga a megtestesült elit. Párizs legjobb felsőoktatási intézményben, az ENA-n végzett, ahonnan a legbefolyásosabb üzletemberek, politikusok, illetve hivatalnokok kerülnek ki. Néhány évet lehúzott a Rotschild Bankban (amit a baloldalon többen a szemére hánynak), nem sokkal később a Jacques Attali által vezetett gazdasági bizottságban folytatta, majd a szocialisták kormányra kerülése után a jelenlegi köztársasági elnök mellett dolgozott, mint tanácsadó, ahonnan az egykori miniszterelnök, Manuel Valls javaslatára választották meg gazdasági miniszternek. Így nem véletlen, hogy többen a szocialisták közül árulónak tartják, hiszen a saját politikai pályáját előtérbe helyezve lépett ki a kormányból, s jelentette be indulását a választásokon.

Sokakban az is kérdést vet fel, hogy vajon miből finanszírozta a párt megalapítását? Így például egy könyvben az újságírók azt boncolgatják, hogy miképpen használta fel a gazdasági minisztérium reprezentációs feladatokra félretett büdzséjének a 80%-át a saját kampányának a finanszírozására. Természetesen Emmanul Macron tagadta, hogy egy eurót is felhasznált volna az állami pénzből, meg amúgy is, az ügyészség ezzel kapcsolatban nem indított nyomozást... Kár is róla beszélni.

Habár többeket érdekel, hogy a semmiből vajon hogyan tudott egy ilyen rendkívül jól működő kampánygépezetet kiépíteni, nem beszélve a nagyszabású kampányrendezvényekről. Állítása szerint a támogatók által összedobott néhány 100 eurós összegből sikerült mindez.

De ami még ennél is fontosabb, hogy Emmanul Macron dacára a dinamizmusának, s messianisztikus szerepvállalásának, kevés szó esik a minisztersége idején általa végbe vitt gazdasági eredményekről, holott ez az amiről igazán meg lehetne ítélni, hogy mi várható Franciaországban az elnöksége idején.

Márpedig sok pozitívumot nem tud felmutatni. Egyrészről, a francia gazdasági növekedése a legújabb adatok szerint 1,1%, holott 2014 óta végbe vitt, több liberalizációs reformot tartalmazó Macron I. törvény csomagtól többen – köztük maga Macron is - a gazdaság felpörgetését várták, ami nem következett be. Még nagyobb probléma, hogy munkanélküliség terén sem sikerült eredményt elérni, holott a kormány részben keresztül vitte, a sajtó szerint Emmanuel Macron által inspirált munkaügyi reformot. Aminek az eredménye 4,5 millió munkanélküli, holott mikor Francois Hollande a köztársasági székbe ült még „csak” 3,8 millió volt az állástalanok száma, ami nem más jelent mint öt év alatt havonta 12.100 fő vesztette el a munkáját. Mindehhez hozzá kell adni további néhány százezer embert, akik jelenleg az állami szubvencióknak köszönhetően dolgoznak. A számuk eléri 1,71 millió főt. Így ha ezen munkavállalókat is hozzáadjuk – hiszen a munkahelyek nem a piaci konjunktúra által, hanem állami szubvenciónak köszönhetően jöttek létre – akkor a munkanélküliek vagy hátrányos helyzetben élők száma eléri a 6,2 millió főt. (Igaz, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a munkanélküliség már Francois Fillon miniszterelnöksége alatt is emelkedett, szóval ő sem lehet maradéktalanul elégedett önmagával.)

Igaz, a digitális gazdaság terén jelentős előrelépést tudott elérni köszönhetően a FrenchTech kezdeményezésnek, ami azonban főként a magasan képzettek számára létrehozott kezdeményezés. Emellett egyes piaci liberalizációs döntéseivel is sikerült több helyen, mint például a távolsági busz közlekedés eredményeket elérni. Habár Thomas Piketty szerint nem a néhány buszsofőr fogja megfordítani a munkanélküliségi görbe meredekségét, s amúgy is a beígért 22 ezer munkahely helyett csupán 1400 jött létre.

Több szó, mint száz, Emmanuel Macron eddig sem hozta le a csillagokat az égről, s főként a kis pénzű emberek, a munkásosztály, s az alsó középosztály egzisztenciája került leginkább veszélybe minisztersége idején, ami még inkább a Nemzeti Front malmára hajtotta a vizet. Egy szóval érdemes helyén kezelni az ifjú titán eddigi eredményeit...

A Nemzeti Front kikövezett útja a hatalomba

Az elveszett munkásosztály nyomában

A Brexit és Donald Trump győzelmével a tavalyi év meglehetősen felbolygatta a világpolitika eddigi állóvizét, s az emberek nagy része bizakodik, hogy ezek után már nem lehet rosszabb. Holott igen! A 2017-ben tartandó francia elnökválasztás ugyanis jelentős „meglepetést” hozhat, ha Marine Le Pennek és pártjának, a Nemzeti Frontnak sikerül megnyerni a választások mindkét fordulóját.

De tényleg meglepetésnek számítana a populista párt győzelme? Egyesek szerint nem igazán. Így van ezzel a geográfus Christophe Guilluy, aki a tavaly megjelent könyvében, a Le Crépuscule de la France d`en haut-ban (Franciaország alkonya a magasban) vett látleletet a francia társadalomról.

Igaz, Guilluy nem először figyelmezteti az értelmiségi és a politikai elitet, hogy komoly törésvonalak húzódnak meg a francia társadalomban, amelyek bármikor felrobbanhatnak. Így már a 2013-ban megjelent, Fracture francaises-ben (Francia törések) és a 2014-ben kiadott La France périphérique. Comment on a sacrifié les classes populaires-ben (Periférikus Franciaország. Hogyan áldoztuk fel a munkásosztályt) is kongatta a vészharangot.

Guilluy szerint régebben a munkásosztály, s az alsó középosztály mind gazdasági, mind társadalmi, mind politikai értelemben integráns részét képezte a francia társadalomnak, így a nehéz munkakörülmények ellenére is az akkori gazdasági modell részei voltak. Nagy részük az akkori kulturális és politikai központokban, az iparvárosokban élt. Azonban az elmúlt évtizedekben a munkás osztály egyre inkább háttérbe szorult, gazdasági szerepe csökkent, s kiszorultak a nagy városokból. Mindez nem valami összeesküvés eredménye, egyszerűen a szabad piac törvényei miatt már nem volt rájuk szükség, s helyüket átvette a tehetősebb, magasan képzett középosztály, akik – főként a szocialisták számára – az egyik legnagyobb szavazó bázist jelentik. Így a munkás osztály látszólag kivonult a társadalomból.

renault_sztrajk.jpg

 Sztrájkolnak a munkások a Renault gyárában valamikor az 50-es években. Eltűntek?

De csak látszólag, ugyanis a vidéki kis- és középvárosokban, falvakban, külvárosokban az egykori munkásosztály továbbra is jelen van, igaz valós politikai képviselet nélkül. A helyzetet, s így a munkásosztály kiszolgáltatottság érzését tovább rontja, hogy az eddigi kis- és középvárosok szerepe is kezd egyre inkább háttérbe szorulni. Egyrészről ugyanis az ott lakók elköltöznek magas jövedelem reménybe a nagy városokba, másrészről a csökkenő fogyasztás miatt a városközpontok is kiüresednek, ami rontja a szolgáltatások színvonalát.

Azonban a külvárosokba szoruló, illetve az egyre inkább elszegényedő munkásosztály nemcsak egzisztenciálisan került veszélybe, hanem indentitását is veszélybe érzi. A fokozódó bevándorlás ugyanis azt a képzetet (?) adja a nekik, hogy kisebbségbe kerülnek a saját társadalmukban. Mindezt jól mutatja az Ipsos által végzett közvélemény kutatás is, ami szerint a franciák 70%-a gondolja azt, hogy túl sok a külföldi, míg 60%-a, hogy már nem érzi otthon magát az országában!

Súlyos adatok ezek. Főként akkor, ha a tényeket a francia elit - legyen az politikai, gazdasági vagy értelmiségi - ignorálja, s bárki aki felemeli a szavát a bevándorlás pozitív hatása ellen azt rasszistának bélyegzik meg. De vajon vádolhatjuk a munkásokat rasszizmussal? Ugyan ki az, aki a saját társadalmán belül kisebbségbe akar kerülni?

A szerző London példáján mutatja meg, miképpen szorult ki a fővárosból az munkásosztály, s adta át a helyet a magasan képzett felső középosztály, s a bevándorlók számára. A lakás árak a 2000-es évek eleje óta az egekbe szöktek, eközben a fehér britek száma 2001 és 2011 között 600 ezerrel csökkent, a bevándorlók száma ellenben 1 millióval nőtt. Az egykori munkás negyedek drága, sikkes környékekké váltak. De vajon hova tűntek a munkások? Senki nem tudja, igaz mikor június 23-án népszavazás volt, akkor sokan meglepődtek… A szerző szerint Párizs is hasonló úton indult el.

belleville-place-frehel.jpg

Belleville, Párizs egykori munkásnegyede, mára már a bobo-k ("francia hipszterek") központja rohamosan növekvő lakásárakkal. 

A Brexit sajnálatos eredménye után bizakodni lehetett abban, hogy az elit a fejéhez kap, észreveszi, hogy változás kell. Nem így történt. Az elit összezárt. Anna Hidalgo, párizsi és Sadiq Khan, londoni polgármester közös tárcában tiltakoztak a népszavazás eredménye ellen, melyben piedesztálra emelték a multikulturalizmust, s elítélték a nemzetállamot. Sőt, ha ez nem lenne elég az elit még tovább merészkedett, s egyenesen a korlátozott demokrácia bevezetését vizionálta. Így a metropoliszokban élő fiatal képzett elit szavazata 3, az alkalmazottaké 2, a munkásé 1, a munkanélküli embere szavazata pedig 0,5-öt érne. Ja, és persze a kisnyugdíjas és a vidéki zónákban élő kisembernek nem osztottak lapot, nekik nem lenne szavazati joguk… Ilyen ez az értelmiségi demokrácia…

A munkásosztály és alsó középosztály ignorálásának drága ára van, semmibe vétele a felső középosztály, s az elit részéről kikövezett utat jelent a Nemzeti Frontnak a hatalomba. De hiába minden árulkodó jel, minden figyelmeztetés, s minden katasztrofális kimenetelű népszavazás. Erre talán a legjobb példa Anne Hidalgo, kétséget kizárólag előremutató, de a „szegény” kisembert jelentős mértékben sújtó intézkedése, miszerint Párizsban az öreg autóval, motorral nem lehet behajtani. Mondanom sem kell, hogy nem a francia programozók rohangálnak 20 éves autókkal...

Példamutató német-francia együttműködés Elzászban

Míg 100 éve a fegyereké volt a főszerep, addig mára már a közös német-francia gazdasági együttműködésé a főszerep Elzász és Lotaringiában

Grand Est, Franciaország munkanélküliség által leginkább sújtott régiója évek óta csipkerózsika álmát alussza, holott egykoron a francia bányászat és nehézipar egyik legfontosabb központjának számított. Így nem véletlen, hogy ádáz harcot folytatott a régióért a Francia- és Németország is a XX. század első felében, melynek talán egyik legvéresebb, s kegyetlenebb eseménye a 100 évvel ezelőtti verduni vérszivattyú volt. De változnak az idők, s a vérontás helyett a két ország szomszédos régiói már az együttműködésben látják a megoldást, ami nem véletlen, ugyanis míg a német határ menti régiók munkaerőhiányban szenvednek, addig a francia Grand Est régióban a munkanélküliség eléri a 10%-ot.

Így alig 100 évvel az ádáz verduni harcok után a német Sarre régió CDU-s elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer 2013-ben, Európában egyedülálló módon, útjára indította a Frankreichstrategie-t, melynek célja nem más, mint, hogy a régióban a francia váljon a második hivatalos nyelvé. Így a francia nyelvet három generáció számára fogják oktatni, kezdve az óvodától az általános és középiskolán át egészen az egyetemekig. A kelet-európai fülnek már-már utópisztikusnak ható tervezet azonban maga a valóság, amiben nemcsak a tartományi intézmények, hanem a vállalati és a non-profit szféra is részt vesz.

Természetesen a program nemcsak a közös német-francia barátság mélyítése miatt jött létre, hanem tiszta, gazdasági érvek is meghúzódnak mögötte. Egyrészről Saarland tartomány számára Franciaország az első számú gazdasági partner, így több német vállalat rendelkezik leányvállalattal a szomszédos francia régióban, másrészről pedig a német tartomány több gyárában a munkások több mint fele a szomszéd országból érkezik. Így a régió gazdasági ügyekért felelős képviselője szerint a francia nyelv bevezetése, segítené a német vállalatok export tevékenységének a növelését és a munkaerő felvételt is megkönnyítené.

Az együttműködést a franciák sem vetik el, azonban az újonnan alakult Grand Est régiónak először a mindennapi működését kell megszerveznie, s csak ezután tud foglakozni nemzetközi kooperációs lehetőségekkel, jegyezte meg a régió alelnöke, Jean-Luc Bohl. Igaz, már ebben az évben is 629 ezer eurót tettek félre határokon átnyúló együttműködések támogatására.

Annak ellenére, hogy a francia régió vezetői egyelőre nem tekintik prioritásnak az együttműködést, a két ország munkaügyi hivatalai már összehangolják tevékenységüket. Így a közös munkaerő piaci együttműködések mellett társképzéseket is indítottak a munkavállalók számára, ahol átképzéseket, nyelvórákat nyújtanak a francia és német munkásoknak. A cél, hogy képzett, kétnyelvű munkaerőt biztosítsanak a szomszédos régió vállalatai számára. A régió cégei is nyitnak a szomszédos ország munkavállalói felé, így Strasbourg szomszédságában található, Kehl városában működő BSW vállalat francia gyakornokok számára nyújt lehetőséget, ami a szakmai ismeretek mellett a német nyelv elsajátítását is tartalmazza.

Mindezen erőfeszítések elősegíthetik a francia régióban élő munkanélküliek visszaintegrálódását a munkaerőpiacra, még ha mindez a német oldalon is kerül megvalósításra, melyet mindeddig a nyelvi és pszichológiai gátak akadályoztak. Így jelenleg 24 ezer Lorrains megyei és 25.500 elzászi dolgozik Németországban, holott az előrejelzések szerint 2030-ban a Grand Est régióval szomszédos német régiókban akár 450 ezer főre is nőhet a munkaerőhiány.

A német-francia együttműködésről több más európai ország és határ menti régió is példát vehet, ugyanis a kulturális és gazdasági kapcsolatok mélyítésével az egyes régiók akár közös sikereket is elérhetnek.

Visszatérhet a sorkatonai szolgálat Franciaországban?

„A katonaságnál megtanultam azt amit kellett. Azonban jelenleg (a fiatalokban) már nincs tisztelet, ez amit igazán sajnálok. A fiatalok manapság már nem tisztelnek semmit. Azt gondolom, hogy az általános hadkötelezettség segíthetne visszatérni az alapokhoz.” Az ember azt gondolná, hogy e szavak a konzervatív Köztársaságiak újdonsült elnökjelöltjének, Francois Fillonnak vagy ne adj Isten a szélső jobboldali Marine Le Pennek a szájából hangzottak el, de el kell szomorítanom a kedves konzervatív olvasót, mielőtt még elégedetten az asztalra csapna és felkiáltana: „Igen, ez a beszéd, ezzel vissza lehet adni a hiányzó tiszteletet és fegyelmet, mindazt, ami hiányzik a mai fiatalokból”. De nem, ezt nem ők, hanem a francia Szocialista Párt elnöke Jean-Christophe Cambadélis jelentette ki a francia RMC rádióban, miután az általános hadkötelezettség intézménye a párt választási programjának a része lett.

sorkatonasag_franciaorszag.jpg

A sorkatonai szolgálatot, amit még a nagy francia forradalom idején, 1798-ban vezettek be egészen 1997-ig létezett, amikor is Jacques Chirac elnöksége alatt elkezdték felszámolni azt, s így az utolsó sorkatonák 2001-ben hagyták el a francia laktanyákat. Azóta Franciaország védelmét már hivatásos, szerződéses katonák látják el. Igaz a civil lakosság egy része (28 ezer fő) az úgynevezett tartalékosok még mozgósíthatók szükség esetén, de a francia fiatalok nagy részének már szinte köze sincs a katonai hadviseléshez. Csupán egyszer kell részt venniük úgynevezett állampolgári és védelmi napon, ahol gyorstalpalón átveszik a fegyver működését és az állampolgári kötelezettségeket, de semmi több.

A szocialisták szerint azonban változnak az idők, s így sorkatonai szolgálat megint hasznos lehet. „Franciaország nehéz és kemény kihívással találta szembe magát, a feltételek az kívánják, hogy fontolóra vegyük a sorozás visszaállítását húsz év után először” – érvel a pártelnök.

Azonban az igazán érdekes az, hogy a franciák 74%-a mellett főleg a baloldali jelöltek azok, akik fontolgatják a sorkatonaság visszaállítását. A Szocialista Párt egyik elnökjelöltje, Arnaud Montebourg kifejezetten támogatja az ötletet, ami szerinte egy egalitáriánus elképzelés. Jean-Luc Mélenchon szélső baloldali jelölt sem zárkózik el az ötlettől, s véleménye szerint át kell gondolni a sorozás lehetőségét.

Ezzel szemben a jobboldalon egy-két kevésbé népszerű elnökjelölttől eltekintve szinte senki nem támogatta az ötletet. Nicolas Sarkozy csupán az iskolakerülőknek tartotta volna fent a lehetőséget, míg Alain Juppé elutasította az elképzelést. De a konzervatívnak titulált Francois Fillon is elképzelhetetlennek tartja azt, hogy évente 800 ezer fiatalt integráljanak a hadseregbe.

Talán meglepetésre adhat okot, hogy a Nemzeti Front még említést sem tesz róla, csupán valamiféle nemzeti gárdával akarja kiszúrni a biztonságra éhező francia polgárok szemét, ami azért valljuk be nem egyenlő a sorkatonai szolgálat által megjelenő 800 ezer fiatallal.

Természetesen, hogy a sorkatonai szolgálat megéri-e arra, mint mindenre van pro- és kontra érv. A jelenlegi terror veszélyben a sorkatonai szolgálat a nemzeti egység és a közérdek egyfajta megnyilvánulását jelentené. Másrészről pedig az általános sorkatonai szolgálat mögött meghúzódik egy egalitáriánus eszme is, amely szerint mindez lehetőséget biztosítana a társadalom fiataljai számára, hogy egy közös intézmény keretein, szegregáció, s társadalmi hovatartozás nélkül találkozhassanak egymással.

Ez mind szép, és valljuk be valamilyen szinten a mostani rendkívül széttöredezett társadalmakban még hasznosnak is tűnhet, azonban több probléma is az ötlet útjában áll. Egyrészről, mint ahogy azt Francois Fillon is kiemelte, a jelenlegi hadsereg egyszerűen képtelen lenne befogadni több tíz, vagy százezer fiatalt. A legprózaiabb oka, hogy több kaszárnyát már rég bezártak. De ennél is többet nyom a lantba a sorkatonaság pénzügyi költségei. Egy féléves szolgálat a legutolsó számítások szerint – amint még 2008-ban Luc Ferry egykori oktatásügyi miniszter rendelt el - elérheti a 3-5 milliárd eurónyi éves összeget. Arról nem is beszélve, hogy a sorkatonai szolgálat nagyban megnehezíteni azon munkaerő piaci (át)képzések megszervezését, ami főként a munkanélküliségnek leginkább kitett fiatalok számára vannak kitalálva.

Ennek ellenére kíváncsian várom, hogy ha nyer a baloldal jelöltje meg meri-e lépni a sorkatonaság visszaállítását. (Igaz elnézve a jelenlegi francia gazdaság makró adatait nehezen tartom elképzelhetőnek).