Miközben a populizmus kísértete járja be Európát, sőt lassan az egész világot (Igaz, eddig még egyetlen egy korrekt definíciót sem hallottam mi is lenne az a populizmus…), amely sokak szerint nem jár mással mint a globalizáció és a liberális gazdaságpolitika visszaszorulásával, addig a francia Republikánusok elnökjelöltjei fittyet hánynak az „idők szavára” és továbbra is a klasszikus gazdaságpolitikai liberalizmust támogatják. Így miközben többen a védővámok korától, a protekcionizmus újbóli megjelenésétől, az erősebb államtól tartanak, addig a jobboldal jelöltjei, továbbra is bíznak a piac minden hatóságában, a kisebb államban, s így a klasszikus liberális megoldásokat helyezik előtérbe. Nem véletlen, hogy a francia konzervatív hetilap a Le Point a thatcherizmus visszatéréséről írt októberben.
Margaret Thatcher otthonában. Megint divatba jön? (Forrás: Le Point)
Igaz, ezt a francia konzervatív jelöltek nem merik nyíltan felvállalni, s így mind Alain Juppé, mind Nicolas Sarkozy - csakhogy a legfontosabbakat említsük – szerint a gaullizmus gazdaság politikai örökségét szeretné tovább vinni. Igaz, mindaz ami a gazdaságpolitikailag a gaullizmust jellemezte nyomokban sem található meg a gazdasági programjaikban, ugyanis míg de Gaulle gazdaságpolitikáját az állami etatizmus vezérelte, addig mindez a republikánusok jelöltekre nem jellemző. Sőt, ellenkezőleg, az állam leépítését tűzték ki a zászlajukra, ami így jelentős elbocsátásokat, a szociális rendszer felülvizsgálatát, piaci deregularizációt és adócsökkentést tartalmaz. Csak egy lépés és már Margaret Thatcher Angliájában érezhetjük magunkat. Egyedül Francois Fillon az, aki nem rejti véka alá azt, hogy számára az egykori Vas Lady a mintakép, s méltán vállalja az Margaret Thatcher örökségét.
A Republikánus jelöltek gazdaságpolitikai programjában nincs nagy eltérés, így csupán abban különböznek, hogy míg valaki jelentős adócsökkentéssel indítaná az öt éves ciklusát (mint például Nicolas Sarkozy, aki 10%-os jövedelem adó csökkentéssel kezdene), s csak utána nyúlna hozzá a költségvetési kiadások mérsékléséhez, addig mások, mint például Alain Juppé vagy Francois Fillon, épp a költségvetési kiadások megvágásával kezdené.
A jelöltek ezek mellett javítanák a vállalatok versenyképességét, ami főként a társasági adó csökkentés mellett további adókedvezményeket jelentene. Nathalie Kosciusko-Morizet a vállalati nyereség adót csökkentené, ami így - véleménye szerint - mérsékelné a munkát és a tőkét érintő költségek nagyságát, s ezzel javítaná a termelékenységet.
Ezek mellet a jelöltek 250 és 300 ezer közti leépítést terveznek a közszférában, amit főként nyugdíjaztatás révén érnének el, de megvágnák lakhatási támogatási rendszert (4-5 milliárd euróval) és emelnéka nyugdíjkorhatárt, ami további 20 milliárd euró megtakarítást jelentene. A sort hosszan lehetne folytatni, de egy cél lebeg a jelöltek szeme előtt: minél inkább csökkenteni a költségvetési kiadásokat, s így - remélhetőleg - egyrészről egyensúlyba hozni a költségvetést, másrészről pedig csökkenteni az államadósságot.
Jobboldali jelöltek tv vitája (forrás: Le Monde)
A költségvetési kiadások lefaragása mellett fontos még kiemelni a szocialista kormány által elkezdett munkaerő-piaci reformok folytatását is. Meggyőződésük szerint a munkaerőpiacot még rugalmasabbá kell tenni, s így csökkentenne a munkanélküliség is. Természetesen nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mindezek mellett csökkentenék a szakszervezetek jogkörét is. Persze mindez a tavaszi munkatörvény könyv reformja körül kialakult tiltakozások tükrében elég izgalmasan hangzik, s az biztos, hogy a szakszervezeteknek, s a munkavállalóknak is lesz még hozzá egy-két szava. Jól látható, hogy a hétvégén zajló elnökjelölési választásoknak nem lesz angy a tétje, hiszen nagy vonalakban mindenki ugyanazt az útvonalat követné.
Az, hogy a fent említett reformok milyen hatással lesznek az ország növekedésére az kérdéses, de azt sem szabad tagadni, hogy Franciaországnak igenis szüksége van a reformokra. Az államadósság 2006 óta megállás nélkül nő, s mára már elérte a GDP 88,4%-át, a munkanélküliség 9,7% körül alakul, s a meghozott reformok is csak lassan kezdik meghozni a gyümölcsüket. A francia vállalatok versenyképessége jelentősen alulmarad sok európai vetélytárssal szemben. A költségvetési hiány 3,5%, s hiába akarta a kormány 2017-re 3% alá csökkenteni a 2016-os biztonsági kiadások növekedése miatt várhatóan képtelen lesz tartani a kitűzött célt. Végül pedig dacára a kedvező makrógazdasági környezetnek (alacsony olajár, gyenge euró) a francia gazdaság növekedése így is csak 0,2% nőtt az utolsó negyedévben, ami erősen megkérdőjelezi a kormány által kitűzött 1,5%-os célt.
Nem véletlen, hogy egyesek szerint Franciaország gazdasági állapota - leszámítva a magas inflációt - megegyezik az 1970-es évek végi Nagy-Britanniáéval és így egy liberális reformcsomag mindenképp jót tenne. Mások ezt a véleményt nem osztják, s épp a még erősebb állami szerepvállalásban látják a megoldást. Bárhogy is legyen, az tény, hogy Franciaországnak valamerre el kell indulnia, ugyanis a jelenlegi tétlen állapot inkább nevezhető agóniának, mint kielégítőnek.
