Februát 4-én tartották Lyonban az En Marche! Mozgalom nagygyűlését, ahol a mozgalom (politikai párt...) elnöke Emmanuel Macron tartott, szokásához híven dinamikus, már-már Sarkozy-t idéző mozgósító szónoklatot. Több, mint 10 ezer ember volt rá kíváncsi, ami még egy éve nem létező párttól nem kis eredmény. Több közvélemény kutatás szerint Emmanuel Macron lesz Marine Le Pen kihívója az április végén tartandó elnökválasztások során, miután a konzervatív jelölt, Francois Fillon belebonyolódott a felesége körül kialakult korrupciós botrányba.
Így sokan az egykori gazdasági miniszterbe látják a francia politika, sőt egész Franciaország megváltóját. Fiatal, dinamikus, s mivel csupán 2014 óta van a politika első vonalában, így személye sem használódott még el. Így az általa képviselt balközép politikának szinte biztos útja van a győzelem felé, s így akárcsak Kanadában, egy multikulturalizmust, s a nyitott társadalmat előtérbe helyező, a piaci liberalizmust s, így a globalizmust támogató elnöke lehet Franciaországnak. Nem véletlen, hogy sok neves üzletember, az egykori IMF vezér Dominique Strauss-Kahn tanácsadói köre is felsorakozott mögé, kiegészülvén a különböző szakértőkkel, akik az elmúlt húsz-harminc év politikájában nagy szerepet kaptak. Így megtalálhatjuk többek között Jacques Attali közgazdászt, Francois Mitterand egykori gazdasági tanácsadóját, Jean Pisany Ferry-t a brüsszeli Brugel Intézet és a FranceStratégie egykori igazgatóját is.
Emmanuel Macron Lyonban az En Marche! mozgalom kampányrendezvényén
A kérdés azonban az, hogy vajon Emmanul Macron valóban szeplőtlen-e, s kívülről tört be a politikai elitbe, így valóban tiszta kezekkel tud-e a nép elé állni? Továbbá az általa véghez vitt gazdaság politikai intézkedések kedvezően hatottak-e Franciaországra?
Az, hogy mennyire kívülről érkezett már régóta vita tárgya, de még a Szocialista Párton belül is többen úgy vélik, hogy Emmaneul Macron, maga a megtestesült elit. Párizs legjobb felsőoktatási intézményben, az ENA-n végzett, ahonnan a legbefolyásosabb üzletemberek, politikusok, illetve hivatalnokok kerülnek ki. Néhány évet lehúzott a Rotschild Bankban (amit a baloldalon többen a szemére hánynak), nem sokkal később a Jacques Attali által vezetett gazdasági bizottságban folytatta, majd a szocialisták kormányra kerülése után a jelenlegi köztársasági elnök mellett dolgozott, mint tanácsadó, ahonnan az egykori miniszterelnök, Manuel Valls javaslatára választották meg gazdasági miniszternek. Így nem véletlen, hogy többen a szocialisták közül árulónak tartják, hiszen a saját politikai pályáját előtérbe helyezve lépett ki a kormányból, s jelentette be indulását a választásokon.
Sokakban az is kérdést vet fel, hogy vajon miből finanszírozta a párt megalapítását? Így például egy könyvben az újságírók azt boncolgatják, hogy miképpen használta fel a gazdasági minisztérium reprezentációs feladatokra félretett büdzséjének a 80%-át a saját kampányának a finanszírozására. Természetesen Emmanul Macron tagadta, hogy egy eurót is felhasznált volna az állami pénzből, meg amúgy is, az ügyészség ezzel kapcsolatban nem indított nyomozást... Kár is róla beszélni.
Habár többeket érdekel, hogy a semmiből vajon hogyan tudott egy ilyen rendkívül jól működő kampánygépezetet kiépíteni, nem beszélve a nagyszabású kampányrendezvényekről. Állítása szerint a támogatók által összedobott néhány 100 eurós összegből sikerült mindez.
De ami még ennél is fontosabb, hogy Emmanul Macron dacára a dinamizmusának, s messianisztikus szerepvállalásának, kevés szó esik a minisztersége idején általa végbe vitt gazdasági eredményekről, holott ez az amiről igazán meg lehetne ítélni, hogy mi várható Franciaországban az elnöksége idején.
Márpedig sok pozitívumot nem tud felmutatni. Egyrészről, a francia gazdasági növekedése a legújabb adatok szerint 1,1%, holott 2014 óta végbe vitt, több liberalizációs reformot tartalmazó Macron I. törvény csomagtól többen – köztük maga Macron is - a gazdaság felpörgetését várták, ami nem következett be. Még nagyobb probléma, hogy munkanélküliség terén sem sikerült eredményt elérni, holott a kormány részben keresztül vitte, a sajtó szerint Emmanuel Macron által inspirált munkaügyi reformot. Aminek az eredménye 4,5 millió munkanélküli, holott mikor Francois Hollande a köztársasági székbe ült még „csak” 3,8 millió volt az állástalanok száma, ami nem más jelent mint öt év alatt havonta 12.100 fő vesztette el a munkáját. Mindehhez hozzá kell adni további néhány százezer embert, akik jelenleg az állami szubvencióknak köszönhetően dolgoznak. A számuk eléri 1,71 millió főt. Így ha ezen munkavállalókat is hozzáadjuk – hiszen a munkahelyek nem a piaci konjunktúra által, hanem állami szubvenciónak köszönhetően jöttek létre – akkor a munkanélküliek vagy hátrányos helyzetben élők száma eléri a 6,2 millió főt. (Igaz, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a munkanélküliség már Francois Fillon miniszterelnöksége alatt is emelkedett, szóval ő sem lehet maradéktalanul elégedett önmagával.)
Igaz, a digitális gazdaság terén jelentős előrelépést tudott elérni köszönhetően a FrenchTech kezdeményezésnek, ami azonban főként a magasan képzettek számára létrehozott kezdeményezés. Emellett egyes piaci liberalizációs döntéseivel is sikerült több helyen, mint például a távolsági busz közlekedés eredményeket elérni. Habár Thomas Piketty szerint nem a néhány buszsofőr fogja megfordítani a munkanélküliségi görbe meredekségét, s amúgy is a beígért 22 ezer munkahely helyett csupán 1400 jött létre.
Több szó, mint száz, Emmanuel Macron eddig sem hozta le a csillagokat az égről, s főként a kis pénzű emberek, a munkásosztály, s az alsó középosztály egzisztenciája került leginkább veszélybe minisztersége idején, ami még inkább a Nemzeti Front malmára hajtotta a vizet. Egy szóval érdemes helyén kezelni az ifjú titán eddigi eredményeit...
