Manon Quérouilés és Malek Dehoune újságírók egy éven keresztül éltek életvitelszerűen Párizs egyik leghírhedtebb és legveszélyesebb külvárosának számító Seine-Saint-Denis-ben. Kitartó munkájuknak köszönhetően sikerült beépülniük a külváros társadalmába és - a francia képeslapokról és filmekből ismert világ helyett - egy teljesen új élet tárult fel előttük. Az ott gyűjtött tapasztalataikat írták meg a nemrég publikált La Part du ghetto című könyvükben. A francia értelmiségi és politikai elit által szajkózott, boldog együttélés helyett, drogot, prostitúciót, fekete kereskedelmet, bűnözést és természetesen az egyre inkább erősödő iszlámot találtak a Párizst várfalként körülölelő autós körgyűrűn kívül, mely hermetikusan elzárja a fények városában élő középosztályt a külvárosokban zajló eseményektől.
A szerzők részletesen bemutatják a külváros életét, amely egykoron békés gyári munkások lakhelye volt, majd a 90-es és a 2000-es években különböző zavargások helyszínévé vált, mára pedig az alvilág vette uralma alá a külvárosi utcákat és a fegyverek helyett sokszor a pénz mondja ki az utolsó szót. Elsősorban a drog-, azon belül is a marihuána kereskedelem virágzik. A dealerek rájöttek arra, hogy bármilyen zűrzavar, lázongás csak rontaná az üzletet, így a különböző bandaháborúkat, zavargásokat megpróbálják csírájában elfolytatni. A drog az egész külváros fiatalságát megmérgezte, igaz a dealerek ügyelnek rá, hogy kemény drogokat ne szórjanak a közvetlen ott élő fogyasztók között „az nem a kultúránk része” vallja be a kereskedő. Másrészről ezen szegény, külvárosi régióban nem is lenne rá fizetőképes kereslet. Azonban a kokain, az LSD a külvárosokon keresztül jut el Párizs módosabb, sikkesebb negyedeibe, amelynek terítésében részt vesznek a privát közösségi taxi társaságok (Uber VTC stb.) sofőrjei, akiket a helyiek „coke-mobile-nak” hívnak egymás között. Mindez nem véletlen, hiszen maguk a sofőrök is ezen hátrányos városokból származnak.
Elveszett generáció - Erősödő vallás a fiatalok körében
A rivalizáló bandák megpróbálják erőszak nélkül rendezni vitás ügyeiket, sőt sok esetben már ők is a közösségi médiát használják az egymás közötti félreértések kezelésére. Így a legtöbb erőszak az elmúlt évek migránsválsága során a Maghreb országokból érkezőkkel szemben nyilvánul meg, akik sok esetben áthágják a városban uralkodó informális szabályokat. A helyiek szerint ebben semmi meglepő nincs „már így is mindannyian szarban vagyunk, nem tudjuk a világ minden nyomorúságát a nyakunkba venni” – jegyzi meg az egyik dealer.
A könyvben rálátást kapunk arra is, hogy miként változott át az egész város mentalitása az elmúlt évtizedekben. Az itt lakó öregebbek szerint a kormány teljesen magára hagyta a lakosokat. Egy 1970-es években érkezett algír munkás szerint egykoron kulturális sokszínűség uralkodott a környéken, egyáltalán nem volt szó iszlám radikalizmusról. „Azért volt itt mindenki, hogy dolgozzon, nem voltunk mi sem franciák, sem algérok, munkások voltunk. A fő cél az integráció volt.” Azonban a 90-es években minden megváltozott. Az iszlám egyre inkább teret nyert és az úgynevezett „boldog együttélés illúziója” egyik napról a másikra szertefoszlott. Az író szerint a helyi lakosok sem elégedettek a helyzettel és hiába is mantrázza a kormányzat és a liberális, globalizált polgárság a boldog együttélés és a multikulturalizmus jótékony hatását, ha lakosok szerint is „ez a negyed elveszett, ez már nem Franciaország”.
A fiatalok körében minden téren előtérbe került a vallási gyökerek felélesztése, így nem véletlen, hogy a tradicionális, nyugati orvoslással szemben teret nyernek az iszlám valláson alapuló gyógymódok. Mindezzel párhuzamosan pedig az utazási irodák a mekkai zarándoklat széles skáláját kínálják a fiatalok számára, akinél egyre népszerűbb lett ez a vallási cselekedet.
Azonban a város fiataljai valamilyen szintű skrizoféniában is szenvednek, vallják a szerzők. Miközben ugyanis sok esetben ragaszkodnak a szigorú vallási előírásokhoz, addig nem vetik meg a drogokat, a prostituáltakat sem. Sok fiatal lány csak az iszlám előírásai szerint elkészített halal ételt hajlandó enni, miközben escort munkát vállalnak és prostitúcióból tartják fent magukat. Ez nem véletlen, hiszen sokuk számára az egyetlen kitörési mód a gettóból - ha létezik egyáltalán ilyen - a prostitúció. Természetesen azt sem meglepő, hogy ezen lányokat főként a férjeik, barátjaik, élettársaik futtatják, akik mindennek ellenére szintén az iszlám elkötelezett hívének tartják magukat.
Jól látható, hogy a francia külvárosokban uralkodó problémák nemcsak a jobboldali vagy a szélsőjobboldali politikusok szerint léteznek, hanem maguk az ott lakók is elismerik, hogy igenis a problémák valósak és orvoslást kívánnak. Az egyetlen kérdés már csak az, hogy van-e még vissza út vagy teljesen elvesztette a francia kormány az irányítását ezen külvárosi régiók felett?
Könyv: Manon Querouil, Malek Dehoune: La part du ghetto, Fayard, 216 oldal
